Válság idején nő a feketemunka!

Miközben „békeidőben” visszaszorult a feketemunka jelensége, a mostani válság idején, a beszűkülő lehetőségek és emelkedő kiadások miatt megugrott azon munkaadók száma, amelyek óriási bírságot kockáztatva feketén foglalkoztatják munkavállalóikat. Utóbbiaknak szintén előnytelen ez, ugyanis egyrészt ők maguk is büntethetőek, másrészt egészség- és nyugdíjbiztosítás nélkül maradnak.

Kovács Zsolt

2022. október 19., 00:092022. október 19., 00:09

A feketemunka terjedésére a munkaügyi felügyelőség hívta fel a figyelmet, miután szeptemberben országos szinten rekordszámú, 1551 feketén vagy szürkén dolgozó munkavállalót értek tetten, és emiatt több mint 10 millió lejre büntették az érintetteket. Fekete- és szürkemunka is sokféle lehet: 1379 személynek egyáltalán nem volt munkaszerződése, 117 személy szerződését a munkaadója nem vezette be a Revisal nevű digitális adatbázisba, 5 munkásnak fel volt függesztve a szerződése, és 50 személynek részmunkaidős szerződése volt, ám munkaidőn túl dolgozott.

Ördög Lajos, a megyei munkafelügyelőség vezetője elmondta, azt tapasztalják, hogy a vállalkozások nehéz időket élnek, és mivel magasak a fizetésekkel kapcsolatos költségek, abból próbálnak lefaragni és csökkenteni kiadásaikat. Az építkezésben, kereskedelemben és vendéglátásban fordul elő leginkább a feketemunka. Ez főként a 2-3 alkalmazottat foglalkoztató kiscégekre jellemző, hogy „zsebbe adják” a fizetést, hiszen a többtucat vagy több száz fős munkaközösséget foglalkoztató nagyvállalatok nem kockáztatnak.

A főfelügyelő szerint az adótörvénykönyv módosítása se volt jó hatással a foglalkoztatásra, ez ugyanis arra kötelezi a részmunkaidős alkalmazottakat foglalkoztató cégeket, hogy minimálbérnek megfelelő összegű társadalom- és egészségbiztosítást fizessenek be az államkasszába még akkor is, ha az alig pár órát dolgozó alkalmazott bére nem éri el ezt a szintet. Változtatni kellene a részmunkaidős alkalmazottakra kivetett többletadón, hiszen nem normális, ha valaki – például egy újságkihordó – napi 2 órát dolgozik, de 8 óra után kell adóznia, véli a szakember. 

A háromszéki munkafelügyelőség vezetője úgy véli, a törvénykezésnek rugalmasabbnak kellene lennie, például ki lehetne terjeszteni a napszámosok foglalkoztatásához már használatos telefonos applikációt, és nem kellene arra kötelezni a munkaadókat, hogy alkalmazottjuk munkakezdése előtt már két nappal regisztrálja annak szerződését a digitális adatbázisba. Másrészt meg kellene hosszabbítani a munkaképességet bizonyító orvosi igazolás határidejét, hogy ne terheljék annak folyamatos kiváltásával az érintetteket.

Forrás: nemetorszagi-magyarok.de

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés