Vallásszabadság napi ünnepség

Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások

Székely Hírmondó

2019. január 16., 00:112019. január 16., 00:11

Január 13-án a vallásszabadságot a világon először kihirdető tordai országgyűlés 451. évfordulóján hálaadó istentisztelettel ünnepelt a Magyar Unitárius Egyház Erdély és Magyarország szerte. A központi ünnepségre a kolozsvári belvárosi unitárius templomban került sor. Az istentisztelet során Szabó Előd ürmösi lelkész végezte a szószéki szolgálatot, aki beszédében elmondta, nem kötelező vallásos emberként élni, mindazonáltal ez egy érték, amely az életet gazdagabbá teszi. A hit olyan képesség, mint a látás vagy a hallás, amivel szabadon cselekedhetünk. Végül hozzátette: a vallásszabadság mértéke sosem túlzott, nem szabad megelégedni a múltba nézéssel, hanem bátran kell a jövő felé tekinteni, az ajándékba kapott hittel keresni a teljesebbet. 

Bálint Benczédi Ferenc püspök főpásztori köszöntőjében elmondta: az új esztendőben vallásos buzgóságunk az egyéni és közösségi lét felelősségteljes gyarapításában kell történjen. A gyülekezetek úgy kell szolgálják a rájuk bízottakat, hogy munkálkodásuk közben egy olyan világ dicsfénye ragyogjon, melyben nincs sem méltánytalanság, sem oktalan szenvedés, csak egymásra támaszkodó, tiszta emberi szándék és életigenlő cselekvés.

Pánczél Károly a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága elnökeként kifejtette, őriznünk kell a 451 évvel ezelőtti döntés emlékét, hiszen az a magyar nemzet szellemi örökségének része. A közösség vallási önrendelkezése a keresztény Európa alapértéke. Majd hozzátette: attól, hogy valakinek adunk, nekünk nem lesz kevesebb, sőt az adás által mi is többé válunk. Végül beszédét annak a megállapításával zárta, hogy a szabadság ma is fontos, hiszen békét és prosperitást hoz el.

(A Magyar Unitárius Egyház Sajtóosztálya)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés