Vajda János, a virrasztó

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2022. május 12., 00:082022. május 12., 00:08

Biztosra vehető, hogy Vajda Jánosról (1827. május 7. – 1897. január 17.) ma már az iskolában is kevesen és keveset beszélnek. A róla szóló híradás is nagyon szűkszavú volt születésének 195. évfordulóján, abból vajmi kevés olvasható ki a Petőfi-korú ifjú forradalmár, költő, filozófiai beállítottságú író szerepéről, hatásáról, lelkesedéséről, szenvedélyéről.

Pedig ott volt roppant fiatalon a lángoló negyvennyolcasok sorában, nem mögöttük, hanem velük együtt ostromolta a szabadságot lezáró falakat. Jelen volt a Pilvax kávéház csendet robbantó tanácskozásain, s közben írt, kezdetben főleg Petőfi-követőként buzdított, lelkesített. Honvédruhába bújt, s rövid idő alatt a hadnagyi rangfokozatig jutott.

Betegsége miatt nem vehetett részt eget rengető csatákban, de azért a bukás után, mint a többi honvédtisztet, büntetésből őt is közlegénynek sorozták be az osztrák hadseregbe. Iskolai tanulmányai korán félbeszakadtak, talán a nagy példaképet utánozva ő is vándorszínészkedett alig tizenévesen, hogy aztán belesodródjék a forrongó világ megváltását célzó lázongásba. Később, már a bukást követően sokan a forradalmi eszmék árulójának tartották, bár nem értett egyet a kiegyezéssel, s talán ez is okozta, hogy élete következő szakaszában a magányba, a légüres térbe menekült.

Lehet, ha nem születnek meg gyöngyszemeknek is beillő versei, ma már nevét alig ismernénk. Ám ő igazi, vérbeli költő volt, ha keveset is írt, mert kenyérgondok üldözték, s lehet, szenvedélytől fűtött, felfokozott érzelmeket hordozó költészetét akkor még nem érezték magukéinak az olvasók. Pedig újat hozott, Ady elődjének tekintette, s talán legismertebb versében szereplő örök szimbólumáról Montblanc-embernek nevezte.

Izzó szerelmi versei dacára nem volt szerencséje a szerelemben, Gina után már nem tudta senki felkorbácsolni a lelkét, és hiába a késői házasság a roppant fiatal Rózával, nem hozott balzsamot számára. Ám megmaradt virrasztónak, úgy fogalmazza meg a költők örök feladatvállalását, hogy az mindenkorra, különösen mára is érvényes. Úgy merül el a váli erdő nyújtotta magányban, hogy annak hatósugara mindenkor megérint, valahányszor Vajda János verseit fellapozzuk.