Vágyálom? Rémálom?

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

B. Kovács András

2021. július 23., 00:032021. július 23., 00:03

(A Petőfi–Schiller Egyetem)

Szegény Petőfi, szegény Schiller! Ki emlékszik már arra a látszatmegoldásra, melyet az alig pár évi tündöklés után az ebek harmincadjára jutott Demokratikus Konvenció szült, belpolitikai válságokban fuldokolva? (Lásd a 648-as kormányhatározatot 1998-ból!) Akkor érdekvédelmünk nagyon nem működött nevéhez méltóan, mondhatni feláldozta a saját érdeket annak oltárán, amit a romániai közélet demokratizálásának vélt, s mely azóta is óhajtott cél maradt, semmi több. A magyar szervezet vezetői akkor úgy érveltek, előbbre való az ország érdeke, előbbre való az uniós felkészülés vagy annak a vágynak a felmutatása, hogy az ország abba a közösségbe iparkodik bejutni, s ennek érdekében mímelni sem árt az egyetértést és a belső összetartást.

E vitát az akkori kis lépésekkel beérők és a valamivel nagyobb, hogy ne mondjuk valódi lépéseket igénylők között még nem döntötte el a történelem, nem zárult le az a korszak, hanem nagyon is nyitott, mi több, felemás eredményeken kívül semmi egyébbel nem dicsekedhet, ha egyáltalán büszkélkedhet bármivel is.
Évtizedekig azzal hitegettük népünket, magam is osztoztam nem egy tévhitben, hogy majd az uniós csatlakozás, majd a sokat emlegetett és agyoneszményített európaiság beengedése-behozatala a hazai miliőbe, majd az megoldja a zárójelbe tett vágyainkat is, azok megoldásának elhalasztása nem egyéb taktikai húzásnál, melynek okvetlen meglesz a jutalma.

Románia teljes pompájában be is lépett az Európai Unióba, ott feszít a német–francia duó legszófogadóbb kisinasai között, mi több, amerikai támaszponttal is megtetézte önállóságát, s az EU nemhogy nem kezdeményezi a demokráciadeficit felszámolását, hanem kimondottan elutasítja a kisebbségek önigazgatási törekvéseinek támogatását célzó kezdeményezésünk megvitatását is. Merthogy a kérdés nemzeti hatáskörbe utalandó lenne ugyebár.

Oda, ahol az száz éve megoldhatatlan, és az is marad.

Ezért kár volt visszafognunk magunkat, hogy szebb képet nyújtsunk rabtartóinkról a valóságosnál az óhajtott belépés előmozdítására. Hibás és elvétett irányvonalat követtünk. Tanultunk-e belőle?