V. Bodoni Zsuzsa emlékkiállítása

A múzeumban összegyűlt népes közönséget Dimény Attila múzeumigazgató köszöntötte. „A mindannyiunk által tisztelt és szeretett Vetró Bodoni Zsuzsa tavaly decemberben távozott közülünk, Kézdivásárhely nélküle szegényebb lett. Szegényebb a pedagógustársadalom, szegényebb a művészközösség és szegényebb a család” – emlékezett a művésznőre, aki 1975-ben került Kézdivásárhelyre, a Nagy Mózes Elméleti Líceumba. Harminchat évfolyamot tanított, nemcsak rajztagozatos diákokat, hiszen pedagógusi pályája kezdetén a város minden iskolájában oktatott.

„Generációkat tanított, nevelt jóra, szépre. Édesanya volt, két fiát, később unokáit nevelte, ez azonban nem tántorította el az alkotástól. Habár egyéni kiállítása munkássága során nem volt, csoportos kiállításokon mindig részt vett, így munkásságát, művészi alkotásait ismerhettük” – emelte ki az igazgató, előrevetítve, hogy a jelenleg kiállított munkák sora bővíthető, jövőre terveznek egy közös tárlatot Vetró Andrással, ahol további alkotásai is megtekinthetők lesznek a művésznőnek.

A tárlatot, Vetró Bodoni Zsuzsa munkásságát dr. Deák Ferenc tanár méltatta. „Művészete erős karaktervonásokkal ivódott a kézdivásárhelyi nézők emlékezetébe. A közös tárlatokon megjelenő képek nagyon markáns egyéni stílussal, a színek árnyalatgazdagságában feltörő dinamikával, nagyvonalú lendülettel, erős karakterteremtő képességgel léptek elő” – kezdte. Mint mondta, a művésznő kulturális kötődések és szabad képzettársítások játékából építkezett. Szeretett allegóriákban gondolkodni, így a személyes emóciók lovak, fák, épületek történetein keresztül léteznek. „A kiállítás anyagát nézve látjuk, motívumai városunk, régiónk épített örökségéből tevődnek össze. Képeiről rekonstruálhatjuk, hogy egy alkotó szem milyennek látta kisvárosunkat, ismétlődő ragaszkodással ki- és felemeli értékeinket” – emelte ki dr. Deák.

Vetró András is szólt a jelenlévőkhöz, megköszönve, hogy közösen emlékeztek meg szeretett feleségéről. „Én együtt élek ezekkel a képekkel a műteremben, ott azonban a munkák nem élnek, le kell őket porolni, be kell rámázni, valós életüket itt kapják meg. Ledöbbenve állok itt én is: mennyit dolgozott észrevétlenül. Kérdezhetnék, miért nem volt soha egyéni kiállítása: talán a magával szembeni túlzott igényesség miatt. Voltak közös tárlataink, de egyénileg nem tudtam rávenni soha. Most is megdorgálna, de tudom, hogy a lelke mélyén azért örülne, ha itt láthatná a munkáit, amit maga után hagyott” – küszködött könnyeivel.

A megnyitó hangulatát a Józsa Irén által szavalt Gál Éva Emese- és Székely János-versek emelték. Az emlékkiállítás október 3-ig látogatható.