
A befejezett és folyamatban levő, uniós vagy kormánytámogatásból származó finanszírozással kivitelezett 28 projekt mellett újabb négy pályázattal javítaná a község infrastruktúráját az uzoni önkormányzat.
2021. március 10., 00:242021. március 10., 00:24
Ahogy azt Ráduly István polgármester is közölte közösségi oldalán, ezúttal az Országos Beruházási Alap (CNI) erőforrásaira pályáznak ahhoz, hogy Szentivánlaborfalván egy új kulturális központot építsenek a jelenlegi központi játszótér és sportpálya mögött. Az új művelődési központban előadóterem, könyvtár, a Szent István férdidalárda részére próbaterem kapna helyet, valamint a SzIA ifjúsági egyesület székhelye is itt lenne.
Ugyanakkor Lisznyópatakon a volt iskola és kultúrotthon közös épületének a bővítése és iskolai táborrá való átalakítása is célja a községvezetésnek. Folytatnák Uzon még nem aszfaltozott községi útjainak a modernizálását, valamint azon települések utcáinak a korszerűsítését, ahol már le van fektetve a víz- és szennyvízvezeték. Végül, de nem utolsósorban az uzoni polgármesteri hivatal felújítására pályáztak, és ez a pályázat már szerepel azon a listán, amelyen a finanszírozásra esélyesek vannak, bár a CNI azt is közli, a pénzt a rendelkezésre álló költségvetés függvényében utalják majd ki (további konkrétumok nélkül).
Az uzoni polgármesteri hivatal pincerészét 2015-ben Leader-pályázat keretében építették át, de az épületen 30 éve nem dolgoztak, most már hullik a vakolat, sürgős a tető felújítása is.
Az önkormányzat taktikája az, hogy a pályázatokat egyszerre (vagy egymás után) több helyre nyújtják be, így növelik a nyerési esélyeiket.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!