Ütő Gusztáv festői világa

Pénteken este szűknek bizonyult az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) III. emeleti terme, ahol Ütő Gusztáv sepsiszentgyörgyi képzőművész festészeti kiállítását nyitották meg. Az érdeklődők népes táborának összetétele pedig azt jelezte, hogy az alkotó a különböző korosztályokhoz tartozó és irányzatokat magukénak valló művészetművelőket, illetve kedvelőket egyaránt meg tudta szólítani.

A nemsokára 60. életévét betöltő mestert Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az EMŰK vezetője barátnak kijáró meleg szavakkal köszöntötte. Ütő Gusztáv festészet szakon, Abodi Nagy Béla tanítványaként végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán (1978–1983), de ennek ellenére az általa cselekvényművészetnek nevezett performanszairól vált ismertté itthon és a nagyvilágban. Így nem véletlen, hogy ez a pillanatnyi cselekvésre épülő és éppen ezért a múló idővel tovalibbenő alkotásokat magából kivajúdó művészeti ág visszaköszön a festményein. A közszemlére helyezett, sajátos színekben tobzódó vásznak ugyanis zömében az általa elkövetett művészi cselekmények egy-egy fontos pillanatát ragadják és örökítik meg.

Minderről a kiállítást megnyitó dr. Kányádi Iréne, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára így vélekedett: „A kimondott, akárcsak a leírt szó: tett. A cselekmény, a festés, akárcsak a festmény maga: tett. Súlya és tétje van, performatív erejével hatást kelt, felforgat.” A szakirodalom a képzőművészeti performansz eredetét a színházból és a rituális szertartásokból eredezteti. Ennek értelmében a művész áldozathozatalt, közösségépítő szerepet vállal fel, munkáiban a képi megjelenítésen túl a kapcsolatteremtés kap hangsúlyos szerepet.

A performanszban a művész a saját testét adja, amely médiummá válik, mint a megélt jelenlét kifejeződése, mint egy közvetítő közeg. Ennek a testiségnek a performanszaiból átemelt személyes hangnemű továbbvitelét fedezhetjük fel Ütő Gusztáv festményeiben. Hiszen nagyrészt önarcképeket vagy portrékat fest családtagjairól és a hozzá szellemileg, barátilag legközelebb állókról. Ezáltal pedig munkái egy mélyen szubjektív, őszinte és közvetlen magatartás eredményévé válnak – tette hozzá.

Ütő Gusztáv bevallása szerint „a művésznek kötelessége szolgálnia azt a közösséget, amelyben él, és amelyből vétetett.” Éppen ezért gyakorta használ székely népi vagy az erdélyi kultúrára jellemző és az éltető energiákat megelevenítő elemeket. „Mindezek mellett visszatérő motívum a székely rovásírás is, amely minduntalan felbukkan a festményeiben olyannyira, hogy a szignóját is a rovásírás elemeiből alkotta. A rovásírás jeleit vizuális elemekké változtatja, így ezek festői megnyilvánulásokként jelennek meg a képeken, de ugyanakkor értelmezési irányt is szabnak nekik” – hívta fel végezetül a hallgatóság figyelmét a művészt méltató szakember.

Az elhangzottakon és a képek kisugárzásán túl, az értelmes szemlélődéshez szükséges bensőséges hangulat kialakításához Albert–Nagy Örs szaxofonos és Vitályos Lehel nagybőgős átszellemült játéka, valamint Kónya–Ütő Bence zenei performansza is hozzájárult. A tárlat február 10-ig tekinthető meg.