
Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter lemondását kéri a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), arra hivatkozva, hogy a Velencei Bizottság megerősítette: az igazságszolgáltatás szereplőinek bűncselekményeit kivizsgáló különleges ügyészséget (SIIJ) "nem felszámolta, hanem átszervezte" a nemrégiben elfogadott törvénnyel a parlament.
2022. március 22., 09:262022. március 22., 09:26
[reklam]
A párt közleménye szerint az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve hétfőn közzétette véleményezését a SIIJ felszámolásáról szóló jogszabályról. Ebben a testület azt ajánlja, hogy a jogalkotók bízzák a szakosodott vádhatóságokra, vagyis a korrupcióellenes ügyészségre (DNA), illetve a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni ügyészségre (DIICOT) a bírák és ügyészek bűncselekményeinek kivizsgálását. A Velencei Bizottság ugyanakkor sajnálatát fejezi ki, hogy a parlament sietve, még a véleményezése közzététele előtt elfogadta a törvényt.
Az USR szerint a nemzetközi testület álláspontja alátámasztja azt, amit az ellenzéki párt a SIIJ felszámolásáról szóló tervezet parlamenti vitáján is állított: a jogszabály voltaképp nem felszámolja, hanem "átszervezi" a különleges ügyészséget, csorbítva a DNA és a DIICOT hatáskörét.
"Mindezek miatt, illetve azért, mert nem várta meg a Velencei Bizottság véleményezését, Cătălin Predoiu miniszternek azonnal le kell mondania, és ha ezt nem teszi meg, akkor le kell váltani. Klaus Iohannis államfőnek (...) ugyanakkor el kell magyaráznia a románoknak, hogy miért lépett Liviu Dragnea nyomdokaiba" - olvasható az USR állásfoglalásában.
A közlemény idézi Stelian Ion képviselőt, volt igazságügyi minisztert, aki szerint Cătălin Predoiu és Klaus Iohannis egyaránt tudott arról, hogy a Velencei Bizottság negatívan fogja véleményezni a SIIJ felszámolásáról szóló tervezetet, ennek ellenére siettették az elfogadását és a hatályba léptetését.
Az USR közölte az is, hogy törvénytervezetet készül benyújtani a parlamentbe, "kijavítani mindazt, amit Cătălin Predoiu tervezete elrontott".
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!