Csak négy iskolában tartanak órarend szerinti órákat 23-án – tájékoztat a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. A legtöbb tanintézmény otthoni, karácsonnyal kapcsolatos elfoglaltságot írt elő a diákoknak.
2021. december 23., 00:072021. december 23., 00:07
A négy iskola, amely nem tér el a megszokott tanmenettől, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum, valamint a dálnoki, nagyborosnyói és nagypataki általános iskolák.
Legtöbb tanintézmény élt a tanügyminisztérium adta szabadsággal, mely szerint dönthettek arról, hogy december 23-át, az eredeti tanévszerkezetben már vakációs napként szereplő csütörtöki napot hogyan szervezik meg. Jellemzően a karácsonyi ünnephez kapcsolódó non-formális tevékenységeket terveztek be: iskolai ünnepségeket, adventi koszorú melletti énekelést, karácsonyfadíszek alkotását, a gyermekek által készített ajándékok kiszállítását a nélkülöző, rászoruló családokhoz. Másutt csak osztályfőnöki órát tartanak a vakáció előtti utolsó napon, de az Apor Péter Szakközépiskola diákjai például korcsolyázni mennek. Egyes óvodák rövidebb programmal működnek holnap, a sepsiszentgyörgyi Csipike óvoda pedig az unitárius templomban tartandó karácsonyi koncertet szervezett a kicsiknek.
A legtöbb iskola viszont nem hívja be a gyerekeket, ünnepi készülődésre, otthoni tevékenységre biztatja őket, az elkészült anyagokat, azokról a képeket a tanulók osztályaik Facebook-csoportjába, a Google Classroom felületekre, az iskola honlapjára töltik fel, vagy a vakációról visszatérve mutatják be a többieknek.
A tanév szerkezetének novemberi átszabása folytán a gimnazisták és középiskolások számára a vakáció január 3-án ér véget, ők még két hetet lehúznak az első félévből, január 10-től visszatérnek az óvodások és elemisták is. A második félév január 17-én kezdődik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!