Újra és újra

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2021. december 10., 00:052021. december 10., 00:05

Galádul lehúzatták a Keleti-Kárpátok fő gerincvonalán, 1302 méteren emelkedő Gyepártetőn a tavaly júniusban felállított székely zászló rúdját. Ugyanakkor nem kímélték a környéken 25 éven át juhászkodó Voina János emlékére állított keresztet sem. Az 1920-ban ránk erőszakolt békediktátummal megfeszített történelmi Magyarországot ábrázoló, Trianon 100 feliratú emlékjel azonban furcsa módon érintetlen maradt.


Az elmúlt esztendő augusztusában már megpróbálkoztak az eltávolításával, de a 12 méteres magasság, valamint a birkáit közelben legeltető pásztor közbelépése akkor ezt megakadályozta. Az aljas tett elkövetésének pontos időpontja nem ismeretes, de szemtanúk szerint november 30-án még lobogott, december 3-án viszont már eltűnt a zászlónk. Csupán a földig hajlított tartóoszlopa utalt egykori jelenlétére.


Hogy állami ünnepük alkalmából kik „tiszteleghetnek” a székely jelképek egyikének durva eltávolításával – pontosan nem tudni, de azért sejtjük. Ugyanazok közül valók, akik a csapatok jégkorong-, kosár-, kézilabda- és labdarúgómérkőzésein, kórusban követelik a Romániából való kizsuppolásunkat. Akik a karhatalmi szervek védelme alatt és cinkossága révén meggyalázták az úzvölgyi haditemetőnket. Akik rólunk nap mint nap hazugságokat szajkózva mérgezik a honfitársaik tudatát, és a lelkükben elültetik az irántunk való gyűlölet magvait. Akik az éj leple alatt hajtják végre ellenünk irányuló és minket megalázni hivatott aljas cselekedeteiket. Akik…


Szomorú és egyben tragikus a románságra nézve, hogy ilyen hitvány alakok a nemzetük nevében hangoskodhatnak, randalírozhatnak és garázdálkodhatnak akkor és ott, ahol nekik kedvük tartja. Hogy a meggyőződésem szerint többségben lévő jóérzésű nemzettársaik nem határolódnak el tőlük, attól tartva, hogy „magyarbérencként” bélyegzik meg őket. Hogy a söpredék nemzetmentőként és hazafiként tetszeleghet.


De nem csak szomorú és tragikus, hanem óriási veszélyeket is rejt magában mindkét fél számára az egymásnak feszülés. Hiszen Kelet- és Délkelet-Európa népei együttélésre vannak ítélve, és ha ezt nem értik meg, csak idő kérdése, hogy végleg eltűnjenek a történelem színpadáról.


A zászlónkat pedig újra és újra felvonjuk, ahányszor csak szükség van erre. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés