Újra és újra

Galádul lehúzatták a Keleti-Kárpátok fő gerincvonalán, 1302 méteren emelkedő Gyepártetőn a tavaly júniusban felállított székely zászló rúdját. Ugyanakkor nem kímélték a környéken 25 éven át juhászkodó Voina János emlékére állított keresztet sem. Az 1920-ban ránk erőszakolt békediktátummal megfeszített történelmi Magyarországot ábrázoló, Trianon 100 feliratú emlékjel azonban furcsa módon érintetlen maradt.

Az elmúlt esztendő augusztusában már megpróbálkoztak az eltávolításával, de a 12 méteres magasság, valamint a birkáit közelben legeltető pásztor közbelépése akkor ezt megakadályozta. Az aljas tett elkövetésének pontos időpontja nem ismeretes, de szemtanúk szerint november 30-án még lobogott, december 3-án viszont már eltűnt a zászlónk. Csupán a földig hajlított tartóoszlopa utalt egykori jelenlétére.

Hogy állami ünnepük alkalmából kik „tiszteleghetnek” a székely jelképek egyikének durva eltávolításával – pontosan nem tudni, de azért sejtjük. Ugyanazok közül valók, akik a csapatok jégkorong-, kosár-, kézilabda- és labdarúgómérkőzésein, kórusban követelik a Romániából való kizsuppolásunkat. Akik a karhatalmi szervek védelme alatt és cinkossága révén meggyalázták az úzvölgyi haditemetőnket. Akik rólunk nap mint nap hazugságokat szajkózva mérgezik a honfitársaik tudatát, és a lelkükben elültetik az irántunk való gyűlölet magvait. Akik az éj leple alatt hajtják végre ellenünk irányuló és minket megalázni hivatott aljas cselekedeteiket. Akik…

Szomorú és egyben tragikus a románságra nézve, hogy ilyen hitvány alakok a nemzetük nevében hangoskodhatnak, randalírozhatnak és garázdálkodhatnak akkor és ott, ahol nekik kedvük tartja. Hogy a meggyőződésem szerint többségben lévő jóérzésű nemzettársaik nem határolódnak el tőlük, attól tartva, hogy „magyarbérencként” bélyegzik meg őket. Hogy a söpredék nemzetmentőként és hazafiként tetszeleghet.

De nem csak szomorú és tragikus, hanem óriási veszélyeket is rejt magában mindkét fél számára az egymásnak feszülés. Hiszen Kelet- és Délkelet-Európa népei együttélésre vannak ítélve, és ha ezt nem értik meg, csak idő kérdése, hogy végleg eltűnjenek a történelem színpadáról.

A zászlónkat pedig újra és újra felvonjuk, ahányszor csak szükség van erre.