
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. január 05., 00:222021. január 05., 00:22
Havas, zúzmarás tájjal találkozik általában a mifelénk élő ember, ha újév napján kitekint az ablakon, ha kimegy a szabadba tiszta levegőt szívni. Az idei újév ilyen tekintetben is rendhagyó: hótakaró helyett az ősz itt hagyta száraz, szakadozott lepel borítja a talajt, zúzmara helyett pedig esetleg zuzmók által benőtt kősziklákat, földből többé-kevésbé kiemelkedő sziklafelületeket láthat, ha a közeli hegyek és dombok valamelyikét felkeresi a csendre és tiszta levegőre vágyó ember.
Jó tudni különben, hogy ellenálló és igen hosszú életű élőlények a zuzmók, s növekedésük is nagyon lassú, átlagosan csak milliméternyi évente. Színviláguk a szürkétől és szürkészöldtől, világoszöldtől az erős zöldekig terjed, valamint a sárgáktól a vörösig és barnáig, s így szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak.
Az mindenesetre megnyugtató, hogy lépten-nyomon zuzmók fordulnak elő környékünkön a köveken és fákon, hiszen ez fontos mutatója a levegő tisztaságának. Ahol zuzmók tenyésznek, ott biztosak lehetünk, hogy tiszta a levegő!
Sűrűn bukkannak elő földből kiemelkedő sziklafelületek a Perkő lábánál például, a Kiskászonba vezető, hegyalji út mindkét oldalában, egyeseknek még saját tulajdon nevük is van. Az egykor büszkén álló Tarnóczy–Mikes-várkastély közelében ilyen a Berecz asztalának nevezett sziklacsoport – az „asztal”, körülötte „székekkel” – és a Dinnyéskő. Előbbihez vonult ki a hagyomány szerint a tragikus sorsú, Kemény Zsigmond által regényben megörökített Tarnóczy Sára úrhölgy estebédjét elfogyasztani, utóbbihoz hiedelem- és történelmi monda kapcsolódik.
Egyik-másik szikla-kiemelkedés formája alapján tényleg elindíthatta az emberi képzelőerőt, mellesleg ma is megcsodálhatni azt a „munkát”, amit a természeti erők végeztek és végeznek rajtuk. Mondhatni szoborszerű alkotások! Méltányolandó ugyanakkor, hogy közülük csak egy, a Dinnyéskő esetében avatkozott be az ember, azaz hozzáadott valamit a természet formálta „műhöz”, éspedig emlékkeresztet állítottak a tényleg dinnye formájú, magányos szikla tetejére a millennium évében, a következő felirattal: „INRI / IHS / Óh, kik e keresztnél / elmentek, emlékezzetek / a megfeszített / ÚR / Jézus Krisztusról, / aki üdvünkért meghalt. / Emlékül állíttatta / özv. Barabás Péterné / sz. László Ágnes” / 1896”
Úgy vélem, kevés emberi beavatkozással rendhagyó szoborparkot lehetne kialakítani ezen a kis területen, itt-ott őshonos bokrokkal és ligettel, közvetlen közelében pedig adva van ugye még egy több száz éves várkastély romja…
Érzem, a szépség élményével telítődik a szellem és a lélek minden egyes itteni sétánk alkalmával, miközben az is nagy ajándék, hogy tiszta levegővel táplálhatod testi valódat is. Mindennél kedvesebb dolgok ezek számunkra 2021 elején.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!