
Vasárnap újabb vándorbölcsőt adtak át Baróton, ezúttal a református templomban, a délelőtti istentisztelet alkalmával.
2021. december 07., 00:062021. december 07., 00:06
Mint ismeretes, a Vándorbölcső Program egy magyar kezdeményezésű, nemzetközi hagyományőrző szociális mozgalom, mely fabölcsők adományozásával kisközösségeket ösztönöz arra, hogy a gyermekeket vállaló családoknak kiemeltebb figyelmet szenteljenek.
Demeter Zoltán, a program erdővidéki koordinátora elmondta, immár tizennegyedik alkalommal részesül vándorbölcsőben erdővidéki család, ezúttal a bölcső Kolumbán Imre Lóránt és Kolumbán Bíró Beáta baróti házaspár másfél hónapos harmadik fiát, Kendét fogja ringatni.
A bölcsőátadási ünnepség keretében Demeter Zoltán először virágcsokorral köszöntötte az éppen születésnapját ünneplő édesanyát, majd beszélt röviden a 2012-ben indult vándorbölcső programról, mely, mint mondta, „a magyarság élni akarását jelképezi”.
– Azóta több mint 100 bölcső talált gazdára – fogalmazott Demeter, hozzáfűzve, hogy Erdővidéken általában a harmadik vagy a negyedik gyermeküket váró családok kaptak vándorbölcsőt, de kivételes esetben első vagy második gyermeküket váró fiatal házaspárok is részesültek benne. Azt is elárulta, hogy a következő vándorbölcsőt Erdővidéken februárban, Felsőrákoson adják át. Egy-egy ilyen vándorbölcső általában egy fél évet van egy családnál, aztán a szülők továbbadják. Jellegzetessége a bölcsőknek, hogy mindegyik visel egy nevet is, a mostani, Szent Antal-bölcsőt Demeter László és neje, Katalin adományozták.
Demeter Zoltán azt kívánta a szülőknek, hogy használják egészséggel a vándorbölcsőt, majd a református gyülekezetnek is köszönetet mondott, hogy lehetőséget teremtettek az ünnepi bölcsőátadásra. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki azért is, hogy az aznapi perselypénzt a református gyülekezet is felajánlotta egy nemes célra, a mozgássérült Péter Csaba házának építésére, mely folyamatban van Baróton, s mely építkezés kezdeményezője és mozgatója ugyancsak Demeter Zoltán.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!