Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2018. december 27., 00:102018. december 27., 00:10
Azt mondják a hozzáértők, hogy a tanügyben nem szabad húsz évnél rövidebb időre tervezni, hisz még más területeknél is fontosabb, hogy csak átgondolt, jól megalapozott döntések mentén módosítsák a tanmenetet, hisz a változtatások következményei is hosszú időn keresztül mutatkoznak meg. Romániában természetesen ez (is) másképp történik, hisz a forradalomnak nevezett ’89-es események óta eltelt 29 esztendőre nagyjából egy-egy miniszter jutott évenként. Csaknem mindenikük, amikor érkezett, elmondta, hogy ahogy van, úgy nincs jól, majd ő jól megreformálja a tanügyet. S azóta megyünk egyik reformból a másikba.
Aki most van, az már a harmadszorra próbálkozik. Furcsa fintora a sorsnak, hogy valójában az a ritka tárcavezető ebben a kormányban, aki akár érthetne is hozzá, hisz mégiscsak az ország egyik első egyetemének rektora. Ha tevékenységét nézzük, akkor mindjárt nem ilyen kedvező a kép. Ő volt az, aki, anno, teljesen szétverte a szakoktatást, és elérte azt, hogy ma már egy jó csemperakó annyit ér, mint a súlya aranyban.
Most ismét zseniális ötlete van. Nem az, hogy ő is csinál egy új tanügyi törvényt, azt minden magára adó elődje már eltervezte, hanem az, hogy amelyik tanár nem megy át a címzetes tanári vizsgán, az még helyettesítőként se taníthasson. Kívülállónak akár rokonszenvesnek is hangozhat az ötlet, a miniszter csak azt nem mondja, hogy miből áll az a vizsga. Mert teljesen értelmetlen az amúgy is elmélet felé eltolt egyetemi anyag harmadéves összevont vizsgáinak szintjét követelni a kisbaconi tanártól, mert attól ő nem lesz jobb tanár. Mert nem az számít, hogy te tudsz-e bánni a gyerekekkel, hogy fel tudod-e kelteni érdeklődését, hogy figyel-e rád, hogy érdekesen, izgalmasan tudod-e leadni a leckét, hanem az, hogy vágod-e – teszem azt – az iskolában még csak meg sem említett differenciálegyenletet.
Mert az a fontos, hogy te „magas szinten felkészült” tanár legyél, nem baj az, ha csapnivaló pedagógus vagy. Pedig mekkora nem mindegy. Az eredmény látszik is…
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!