
Az amerikai törvényhozás, a Capitolium rendőrsége közölte: olyan hírszerzési információhoz jutott, amely szerint egy fegyveres csoport készül betörni a Capitolium épületébe csütörtökön.
2021. március 04., 08:522021. március 04., 08:52
A szerdán nyilvánosságra hozott közleményben nem nevezték meg a szervezetet, mindössze egy „azonosított milíciacsoportként” írták le. A capitoliumi rendőrség tudatta: együttműködik a helyi, állami és szövetségi ügynökségekkel, hogy elejét vegye „bármilyen fenyegetésnek a Capitoliummal szemben”, hozzátéve, hogy „komolyan veszik a hírszerzést”.
A The Washington Post azt írta, hogy a fenyegetés miatt nem tartják meg a képviselőház csütörtöki ülését, de a szenátusi ülés változatlanul tervbe van véve.
Donald Trump volt amerikai elnök hívei január elején megrohamozták a Capitoliumot azt követően, hogy Trump nagygyűlést tartott a közelében. A törvényhozásban éppen a novemberi elnökválasztás eredményét készültek hitelesíteni.
A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. A demokrata többségű képviselőház - a nagygyűlésen mondott, gyújtó hatású beszéde miatt – lázadás szításának vádjával alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított Trump ellen, akit azonban a szenátus végül felmentett.
Az igazságügyi minisztérium több mint 300 ember ellen emelt vádat az ostromban való részvételéért. A letartóztatottak között voltak az Oath Keepers, a Three Percenters és a Proud Boys nevű szélsőséges jobboldali csoportok tagjai is. Az Oath Keepers és a Three Percenters fegyveres milíciacsoportok.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!