Tegnap Klaus Iohannis államfő kihirdette azt a törvényt, ami lehetővé teszi, hogy a közszférában tevékenykedő hivatalnokoknak ne kelljen mindent papírt lepecsételniük. Azaz néhány dokumentum bélyegző nélkül is érvényes.
2019. október 08., 00:222019. október 08., 00:22
A döntés értelmében a hivatalnokok kibocsáthatnak és el is fogadhatnak olyan dokumentumokat, amelyen nem szerepel pecsét, legyen szó magánszemélyekről vagy cégekről. A 2015/17-es számú kormányrendelet ötödik szakaszát olyan módon egészítették ki és módosították, hogy három új bekezdés révén a törvényerejű rendeleteken kívül minden egyes papír teljes érvényű lesz bélyegző nélkül is.
Az új rendelkezésbe azt is belefoglalták, hogy azon makacs, konzervatív hivatalnokok, akik ezentúl követelni fogják a hozzájuk forduló polgároktól a bélyegjel meglétét, büntethetők legyenek a fegyelmi kihágásokat szabályzó törvény előírásainak megfelelően. A hivatkozó törvénytervezetet a parlament alsóháza szeptember 11-én fogadta el, de egy évbe telt, míg a szenátusból a képviselőházba eljutott, ugyanis a felsőház tagjai már 2018. november 7-én rábólintottak a digitalizáció útját kikövező egyik kezdeményezésre.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!