Finoman szólva is ígéretesnek tűnik az a fejlesztés, amellyel a japán tudósok oldanák meg a globális vérhiányt.
2019. október 16., 10:462019. október 16., 10:46
Karl Landsteiner az 1900-as évek elején olyan felfedezést tett, ami máig hatással van a világra és az orvostudományra. Ő volt az, aki rájött, hogy egyes embereket miért ment meg a vérátömlesztés, míg mások miért halnak meg tőle. Létrehozta a ma is ismert ABO rendszert, felfedezéséért pedig Nobel-díjat kapott. Most a japán kutatóknak sikerült olyan eredményt elérniük, amely hasonló áttörést hozhat az orvostudományban.
A Transfusion című tudományos szaklapban megjelent publikációjuk szerint sikerült olyan mesterséges vért létrehozniuk, ami elméletileg alkalmas lehet arra, hogy egy vérátömlesztésnél vércsoporttól függetlenül bárkin képes legyen segíteni – számolt be róla az IFLScience.
Jelenleg ha vért kell adni egy betegnek, azt vagy csak a saját vércsoportjához tartozó donortól, vagy egy 0-ás donortól kaphatja meg. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évete 117,4 milliárd egység vért "adományoznak" a donorok, ám ez még mindig nem elegendő. A japán kutatók találmányával ez a probléma is megoldódhatna: mindenki kaphatná.
A tudósok olyan mesterséges vért készítettek, amely képes szállítani az oxigént, és jól jöhet, ha valaki – például műtét közben – rengeteg vért veszít. Normál esetben ezt a vörösvértestekben található hemoglobin teszi meg: a segítségével a megfelelő helyre jut el az oxigén, majd "visszafelé" szén-dioxidot szállít a tüdőnek. Ehelyett készítettek most egy alig 250 nanométer átmérőjű anyagot, ami képes az oxigén szállítására. Mindezt plazmával és liposzóma alapú hemosztatikus nanorészecskékkel keverték össze.
Ezt az elegyet végül 10 olyan nyúlnak adták be, amelyek egy májsérülés miatt elvéreztek volna. A kutatók tapasztalatai szerint a 10 állatból 6 életben maradt, ami ugyanolyan arány, mint a transzfúzió esetében – ráadásul egyik állatnál sem tapasztaltak károsodást.
Azt egyelőre nem tudni, az embereken alkalmazható lehet-e a készítmény, és hosszú távon milyen élettani hatása lehet. Az viszont biztos, hogy a segítsével ismét csak közelebb kerültünk ahhoz, hogy elkészüljön a mesterséges vér. Jelenleg ugyanis komoly fejtörést okoz, hogy egy szegényebb vagy távoli országokba hogyan juttassák el a véregységeket.
(HVG/tech)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!