Kézdivásárhelyen a jelek szerint ősztől nemcsak új óvoda, hanem egy új bölcsőde is fogadja a legkisebbeket, emellett végre a Dac-tó környékének szabadidős központtá való alakításához is hozzáláttak. A részletekről Bokor Tibor polgármestertől érdeklődtünk.
2023. április 06., 15:152023. április 06., 15:15
Amint arról írtunk, március 14-én Cseke Attila fejlesztési miniszter tette le a a Gábor Áron-líceum udvarán építendő bölcsőde alapkövét. A 2021-be elindított bölcsőde-program keretében épülő, negyven gyerek befogadására alkalmas létes létesítmény építése kapcsán akkor a minizter így nyilatkozott. „Az ígéret szerint a kivitelező rekordidő alatt, augusztus 15-éig átadja a munkát, így az új tanévben már fogadhat gyerekeket.” Kézdivásárhely elöljárójától érdeklődtünk a haladást illetően.
„Nagyon jó ütemben haladnak a bölcsőde építésével, az alapot már megöntötték, jelenleg a tartóoszlopokat öntik. Ha ilyen tempóban tudnak toovábbra is dolgozni, meggyőződésem, hogy az ígéret, mely szerint augusztusban átadják a kulcsot, megvalósul” – fejtette ki Bokor.
Szabadidőközpont a Dac-tó körül
A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség támogatásával a Bod Péter Tanítóképző udvarán nyolcvan kisóvodás befogadására alkalmas épület kapcsán is érdeklődtünk a polgármestertől. „Már a belső munkálatokat végzik, ami azt jelenti, hogy a következő tanévet a gyerekek már az új óvodában kezdhetik” – nyugtázta.
Megjegyezte, az egykori katonanevelde felújításával és a járóbetegrendelő felújításával is jól haladnak, és végre egy újabb régóta tervezett beruházáshoz is hozzálátnak. A Dac-tó környékének korszerű szabadidős központtá alakítását célzó uniós pályázat finanszírozási szerződését még 2020-ban aláírták, ám a munkálatok elkezdése mindeddig mindeddig váratott magára. Most azonban pozitív irányba mozdultak el a dolgok.
„Elkezdődtekték a munkálatok a Dac-tónál is. Már nagyon rég aláírtuk a kivitelezővel a szerződést, és végre megérkeztek az erőgépek és munkához is láttak. A kaszárnya épületéhez hasonlóan az átadási idő ebben az esetben is jövő év vége” – hangsúlyozta az elöljáró.
Fotók: Kézdivásárhely Önkormányzata
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!