Új korszak a magyar kultúrpolitikában

E hasábokon már több ízben is foglalkoztam Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája? című kiváló cikksorozatával, melyben a bátor tollú újságíró adatok garmadával igazolta, hogy bár a nemzeti erők 2010 óta hatalmon vannak, a kulturális finanszírozás tekintetében még mindig dől a pénz a nemzetellenes balliberális műhelyekhez. A szerzőt a Fidesz holdudvarából is támadták, köztük persze az érintettek is, az álnemzetiek, a kripto-SZDSZ-esek, a kozmopolita liberálisok, akik ügyesen helyezkedve megmaradtak a Fidesz apparátusában, és mindeddig következmények nélkül oszthatták a magyar adófizetők pénzét a maguk elvtársainak. Magyarán a globalista erők által támogatott balliberális politika/sajtó/gazdasági holdudvar amőbája, valamint a magyar nemzeti kormány közötti frontvonal bővült egy másikkal, mely a Fidesz táboron belül alakult ki.
A Fidesz egy elnökvezérelt párt, mint a sikeres pártok általában. (Az MSZP totális válsága, mely teljesen eljelentéktelenítette a pártot, és akár az eltűnéssel is fenyegetheti azt, többek közt arra vezethető vissza, hogy ennek a politikai bűnszövetkezetnek nincs egy kétségbe vonhatatlan tekintélyű vezetője.) S mivel a Fideszben az elnök szándéka, szava és akarata a döntő, egyáltalán nem volt mindegy, hogy Orbán Viktor hova teszi le a garast.
Azok, akik e létfontosságú, a magyarság tudatállapotát, önképét közvetlenül érintő küzdelmet lélegzetvisszafojtva figyelik, vagy akár tevőlegesen segítik a nemzeti oldalt benne, örömmel nyugtázhatták, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott nagy ívű, a magyar nemzet és a keresztény fehér kultúra jövőjét elemző beszédében ennek a kérdésnek is figyelmet szentelt. Hadd idézzük: „A korszak mindig több, mint a politikai rend. A korszak egy sajátos és jellemző kulturális közeg. A korszakot inkább kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások adják. Most ez a feladat áll előttünk, vagyis kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert... Egy új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után, és mi tagadás, szeptembertől nagy változások előtt állunk.”
Mi mást mondhatunk erre: úgy legyen! Várjuk a szeptemberi nagy változásokat, mert a jó irányba sosem késő lépni.