
Múlt év utolsó napjaiban hivatalosan is átadták azt a kazánt, amely a gelencei központi óvoda számára a fűtést és meleg vizet biztosítja. A berendezés biomasszával működik.
2022. január 07., 00:052022. január 07., 00:05
Gelence – Esztelnekhez hasonlóan – több éve élen jár a fahulladék biomasszaként történő hasznosításában. A település közintézményeinek többségében és egyre több magánlakásban is környezetbarát módon, fahulladékkal fűtik a kazánokat. Decemberben egy újabb, korpatüzelésű kazánt adtak használatba, ennek kapacitása elégséges a központi óvoda és a későbbiekben a közelében lévő kultúrotthon kiszolgálására.
Ilyés Botond polgármester elmondta: az óvoda mellé építettek egy kazánházat, ebben kapott helyet a korszerű berendezés, egy 125 kilowatt teljesítményű, megújuló energiával működő, automata kazán. „Ennek a hatékonyságát már az önkormányzatnál is tapasztaltuk, ezért esett a választás erre a berendezésre” – magyarázta a nagyközség elöljárója.
A rendszert Borbély László, a Fenntartható Fejlődés Európai Hálózatának alelnöke, Ráduly István prefektus és több meghívott jelenlétében adták át. A kazánt önerőből vásárolták, 90 ezer lejt költöttek erre a célra.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!