
A nemrég lezajlott, februári soros ülésen a városkasszában tavalyról megmaradt 2,2 millió lejes összeg egy részének felhasználásáról is döntöttek a baróti önkormányzat képviselői.
2021. március 04., 00:202021. március 04., 00:20
„Az összeget beruházásokra, de működési költségekre is költhetnék, utóbbiakra azonban egyelőre nincs szükség” – vázolta a gyűlés elején Benedek-Huszár János polgármester, ugyanakkor rámutatott, hogy el kell készítsék Barót új fejlesztési stratégiáját, mivel a régi lejárt, és új uniós finanszírozási ciklus kezdődik.
– Ebben a ciklusban, az eddigiektől eltérően, már közösen pályázhat bizonyos típusú fejlesztésekre város és falu, így az egyes közigazgatási egységek fejlesztési stratégiáit Erdővidék-szinten is össze kell hangolja a községek és a város által alapított Erdővidék Közösségek Közti Fejlesztési Egyesület – fogalmazott az elöljáró, aki 27.000 lej elkülönítését javasolta erre a célra.
Ezen felül el kell készíteniük Barót energiagazdálkodási stratégiáját is – ez mintegy 12.000 lejbe kerül –, mivel a Környezetvédelmi Alapnál az 1969-ben készült iskolaépület rehabilitálására fognak pályázni májusban, ugyanakkor a legelő-üzemterv elkészítését is ebből a pénzből fizetnék ki, hiszen elkészült, és a város átvette.
– Ez az üzemterv tíz évig érvényes, és gyakorlatilag segíti az APIA-s támogatásokra igényt tartó gazdákat, akiknek az üzemtervből igazolást tudunk adni. Az üzemterv 5572 hektár gyepterületet tárgyal, ebben szerepelnek a város saját területei, a közbirtokossági területek és a magánterületek is: kaszálók és legelők. 61.000 lejt kell most érte kifizessünk. Összesen 134.000 lejbe kerül az üzemterv, de a tavaly felét már kifizettük az összegnek – tudtuk meg a polgármestertől a továbbiakban.
A beruházási lista bővült ugyanakkor Köpec szennyvízhálózati tervének az elkészítésével és a felsőrákosi szennyvízhálózat megvalósíthatósági tanulmányának véglegesítésével is. Ezekre a polgármester 150, illetve 135 ezer lejes keret megnyitásának a jóváhagyását kérte.
Mint azt kifejtette, ezek a tervek azért fontosak és azért sürgős az elkészítésük, mert az elmúlt hetekben a fejlesztési és a környezetvédelmi miniszter is a megyében járt, és azzal biztattak minden elöljárót, hogy a szennyvízrendszerek tervezését kezdjék el, mert már ebben az esztendőben indulhatnak olyan kormányprogramok, melyek a szennyvízhálózatok kiépítésére fektetik a hangsúlyt. „Időben kell lépni: a terveket senki más nem készítteti el helyettünk” – mondta Benedek-Huszár.
A tanácsosok a fent említett összegek célirányos felhasználására igent mondtak, ugyanakkor jóváhagyták, hogy a baróti óvoda is felhasználhassa idén a tavalyról megmaradt 6550 lejes összeget.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!