Tűzvész után Kommandón

Megható élményben volt részünk a hétvégén a tűzvész sújtotta Kommandón, ahová egy segélyszállító karavánhoz társulva jutottunk el. Jó volt megtapasztalni, hogy az emberi segítőkészség és nemzeti összefogás nemes érzése még mindig fellelhető bennünk, és a bajba jutottak mellé állunk. Annál is inkább, hogy erre ott most nagy szükség van, hiszen a január 23-án bekövetkezett katasztrófa 19 személyt, köztük három gyereket fosztott meg az otthonától a csattogó télben.

Bedő Zoltán

2022. február 01., 00:052022. február 01., 00:05

Odaérkezésünkkor nagy pelyhekben hullott a hó, fehér lepellel borítva a fenyőerdők ölében meghúzódó települést. Ezúttal azonban nem a varázslatos táj látványa hozott ide, hanem a segíteni akarás. Ez volt az a belső felhajtóerő, amelynek hatására anyagi helyzettől, életkortól, tisztségtől, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül megmozdult a megye lakossága, hogy segítsen a bajba jutottakon.


A Magyar Ifjak Kézdiszékért, a zágoni Mikes Kelemen Ifjai, valamint a csernátoni, lemhényi, nyujtódi, szentléleki, szentivánlaborfalvi és torjai ifjúsági szervezetek által, illetve a Vitézi Rend Háromszéki Törzse és a Szotyori Református Egyházközség megbízásából összegyűjtött adományokat két kisteherautóval, egy furgonnal és három személygépkocsival szállító oszlophoz csatlakoztunk. A községi önkormányzat a kultúrotthon termét és a polgármesteri hivatal egyik helyiségét jelölte ki a szállítmányok fogadására, ahol már vártak ránk a helybéliek, hogy segítő kezet nyújtsanak a lepakolásban. És várt ránk a meghatódottságát nem titkoló Kocsis Béla polgármester is.


– Félelmetes volt a tűzvész tombolása, amelyet a falu eggyé forrott, az egyre inkább elharapózó lángokkal gyorsan szembeszálló és elszántan küzdő lakossága, illetve az ide érkező hivatásos tűzoltóság sem tudott megfékezni – emlékezett az elöljáró.


A katasztrófa bekövetkezte óta másodszor érkeztünk a helységbe segéllyel, amelynek összegyűjtésében és ideszállításában vitéz Barabás Mózes rendtársam és Miklós András falufelelős jeleskedett – tájékoztatott a helyszínen Németh Sándor, a Vitézi Rend Háromszéki Törzse vezető székkapitánya.


Az ifjúsági szervezetek ilyen irányú tevékenységének megszervezését és összehangolását a lemhényi csapat elnöke, Lukács Botond vállalta magára, aki néhány társával együtt már vasárnap gyorssegélyt hozott, és immár harmadik alkalommal tért ide vissza adománnyal.


Kormos falmaradványok és égnek meredő üszkös gerendacsonkok – ennyi maradt az egykor családoknak otthont nyújtó épületekből. Ezek látványa is hozzájárult, hogy a szotyori Korodi János megvásároljon Kommandón egy szerény, de a rendbetétele után lakható házat, amelyet Orbán Lászlónak ajándékozott.
– Örvendek, hogy segíthettem, és így részese lehettem ennek a széles körű nemzeti összefogásnak, amely a kommandói tűzvész után a magyarság körében határoktól függetlenül kibontakozott. Annál is inkább, hogy az érintettnek eddig is nehéz sors jutott, ugyanis árvaházban nőtt fel – nyilatkozott lapunknak hosszas noszogatás után az adományozó.


– Óriási szükségünk volt a segítségre és nagyon hálásak vagyunk érte – mondta könnyeivel küszködve Orbán László, aki két kislányával és feleségével maradt az út szélén, az általuk bérelt lakás leégése miatt.   


A gyűjtés folytatódik, pénzbeli adományokat a következő számlaszámon fogadnak – IBAN: RO60 BRDE 150S V403 4753 1500, Serviciul de Ajutor Maltez in Romania, Bank: BRD, Filiala Sf. Gheorghe. A megjegyzésbe kérik odaírni: „Adomány – Kommandó”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés