Tűzvész pusztított Kommandón

Tűz ütött ki vasárnap délelőtt tíz óra körül Kommandón, a lángok a falu Papolc felőli kijáratánál csaptak fel. Öt lakóház teljesen leégett, háromnak a tetőszerkezete semmisült meg. A tüzet rövidzárlat okozta, összesen 19 személyt evakuáltak, közülük hárman kiskorúak. A tűzesetben senki nem sérült meg.

Tamás Réka

2022. január 25., 00:162022. január 25., 00:16

Nyolc egymás mellé épített házon terjedtek szét a lángok, a tűz mintegy 600 négyzetméteren tombolt. A tűz megfékezéséhez 14 katonai tűzoltó vonult ki, mellettük a kézdiszentléleki, a kommandói és a kovásznai önkéntes tűzoltó-alakulatok egységei is. Orbán László, akinek legelőször borult lángokba az otthona, érdeklődésünkre elmondta, hogy másodpercek töredéke alatt gyulladt ki a ház. Kiment, hogy fát hozzon be, és amire visszaért, már égett is a plafon.
– Egy nagy rittyenés hallatszott, a régi villanyvezeték a plafonból levezette az áramot a mosogatókagylóba, és ennek hatására keletkezett a tűz. Ezt követően már leszakadt a plafon is – mesélte a történteket könnyes szemmel a károsult.

Orbán László ekkor segítségért kiabált, majd riasztották a tűzoltóságot. Elmondása szerint a kommandói önkéntes tűzoltóosztag hamar a helyszínre érkezett, de a hideg miatt nehezen indultak el az önkormányzat szivattyúi, így nem tudták megfékezni a lángokat. A faluba egy órán belül érkezett négy tűzoltóautó 14 hivatásos- és egy önkéntes tűzoltóval Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Kovásznáról.
– A tűzoltók érkezéséig mindenki oltotta a tüzet azzal, amivel tudta: vödrökkel, lapáttal, hóval – mondta László, akinek a bérelt lakása teljesen leégett, majd hozzátette, az emberek segítőkészsége felbecsülhetetlen volt.

A hóviharban a tűzoltók vízsugárral és tűzoltóhabbal vették fel a harcot a lángokkal, de az épületek régiek voltak és fából épültek, ezért a tűz nagy sebességgel terjedt. Kocsis Béla polgármester elmondta, tíz óra negyven perckor értesítették őket arról, hogy lángokba borult egy sorház, majd egy gyors terepszemle után megszólalt a falu szirénája, amely megmozdította a település lakosságát, hiszen tudták, hogy valahol nagy baj van.
– 11 órakor már a helyi önkéntesek és a falu lakossága oltotta a tüzet. Egy szívó-nyomó pumparendszer és további két pumpa segítségével a Katica-patakból húzattuk a vizet – mondta az elöljáró, hozzátéve, hogy a hivatásos tűzoltók érkezése után a felszerelésük segítségével töltötték újra a tűzoltóautókat, szintén a patakból. – Három óra alatt sikerült a tüzet lokalizálni, ezután Bede Zoltán erőgépének segítségével a tetőről eltávolították a bádogot, hogy a tűzoltóknak könnyebb dolga legyen, és gyorsabban menjen az oltás – mondta a polgármester.

Két tűzkárosultat a helyi református parókián szállásoltak el, a többieket pedig a rokonaik fogadták be.
Ráduly István prefektus is a helyszínre látogatott, hogy meggyőződjön arról, este minden károsultnak fedél lesz a feje fölött. „Most szolidaritásra van szükség: nem csak a romokat kell eltakarítani, de takaróval, ruhával, akár pénzzel is segíteni kell azokat, akik pórul jártak” – olvasható a prefektus Facebook-bejegyzésében. A polgármestertől azt is megtudtuk, technikai utasításokat kaptak a prefektustól, egy szakember segítségével fogják felmérni a kárt, majd a törvény értelmében, amennyivel és amennyiben tudják, segítenek újjáépíteni a lakásokat.

Vasárnap este az RMDSZ Háromszék Területi Szervezete, a Magyar Ifjak Kézdiszékért, a Mikes Kelemen Ifjak és számos más ifjúsági szervezet gyorssegélyt juttatott fel Kommandóra. Éjjel 12-kor érkezett meg a Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt küldöttsége, ők alapélelmiszereket vittek a családoknak. 

A megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a riasztást követően a lánglovagok 4 tűzoltóautóval siettek a helyszínre, ahol a tűz körülbelül 600 négyzetméteren pusztított, összesen 8 ház gyulladt ki. A tűzoltásban 14 katonai tűzoltó és önkéntesek is részt vettek, de a közös tetőszerkezettel ellátott házakból 5 teljesen leégett, 3 jelentősen károsult. A tűzvészben senki nem vesztette életét, egyetlen személy kapott füstmérgezést, de megtagadta a kórházba szállítást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés