Turistaként, a magyar reneszánsz nyomában

Nem csak a híres Szent Antal bazilika vagy Gattamelata zsoldosvezér Donatello készítette látványos szobra vonzza a nemzetközi figyelmet Padovára, a magyarokat sem csupán Báthory István fejedelem szobra a kör alakú főtéren!

B. Kovács András

2019. augusztus 12., 00:012019. augusztus 12., 00:01

Szúette deszkákból rótt katedrán magyarázta Galileo Galilei a híres, 1222-ben alapított egyetemen diákjainak a matematikát, s talán azt is, hogy a Föld kering a Nap körül és nem fordítva, mint hirdette az addigi megcsontosodott világnézet, s tehette mindezt szabadon Páduában, nem úgy mint később, amikor, az Inkvizíció látókörébe kerülve, az új tanítás visszavonására kényszerítették megégetés vagy bebörtönzés terhe mellett.

A páduai egyetem számunkra azért is érdekes, mert a roskatag faalkotmány háta mögött a középkor legnagyobb hírű egyetemének neves diákjai közt a falra festve mindjárt az ajtó mellett Janus Pannonius, született Csezmiczei János ember nagyságú képe néz ránk (1454-tól tanult itt.) Meglehetősen komoran néz, mert nem az életvidám ifjút, hanem a meglett főpapot festette meg bizonyára alkotója, s az is meglehet, a Mátyás király elleni összeesküvés kockázatos terveit forgatja épp fejében, arckifejezésének konokságából ítélve. Mellette másik világhírű hungarusként egy természettudós képe a fali freskón, lengyel és olasz stb. nagyságok sorában többek közt azt olvassuk egyik alatt: Constantine Cantacuzino, akiről mint havasalföldi „stolnic”-ról tanulhattunk az iskolában.

No, de ha Janus Pannonius karikatúrába illő ábrázolásával elégedetlenek lettünk volna, mindjárt jobb belátásra tértünk, mikor a Scrovegni-kápolna megtekintése után a szomszédos székesegyházban példásan restaurált falfestményen a fiatal Janus is feltűnik a kortársak tanúsága szerint, mint Andrea Mantegna egyik modellje a Szent Kristóf legendája című képen, s ez a jóképű, csinos fiatalemberi képmás már klappol a Janus pajzán verseiben megörökített életvidámsággal.

Az olcsó fapados repülőjáratok, a megfizethető szállásköltségek jóvoltából kultúrzarándoklatra indulhat a közember is napjainkban, s noha mindenütt merőben más célból világgá ment hazánkfiaiba botlik, szép számban áldoznak a műveltségre is a turisták, magunk még erdélyi magyarral is összeakadtunk a sok német, orosz, szlovák, portugál stb. között.

 

A humanista Európa Janus Pannoniust (1434-1472) a XV. század egyik legnagyobb költőjének tartotta. A Milánóban élő szobrász, Éva Oláh Arrè korhű öltözetben és hajviselettel ábrázolja a fiatal lírikust, aki a páduai egyetemen 1454 és 1458 között kánon- és római jogot hallgatott, majd Mátyás király trónralépésének évében hazatért, hogy bekapcsolódjon az ifjú uralkodó alakulóban lévő reneszánsz udvarának szellemi, kulturális életébe, és rövidesen elfoglalja a pécsi püspöki széket. A félalakos bronz szobrot 2017. október 10-én leplezték le a Maldura-palotában székelő Páduai Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékének kertjében. Az emlékművet a Magyar PEN Club ajándékozta az egyetemnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés