Tudatva adni

Nagy könnyelműen ki is mondhatom, hogy mi, erdélyi, sőt, romániai magyarok valamitől mindig búcsúzunk. Belepillantunk egy nyolcvanéves székely kalendáriumba, és felkiáltunk: Szűz Mária, édesanyánk, hát ez is odalett!

Ez nem azért, nem attól van, mintha szakadatlan álldogálnánk itt is, ott is, amott is egy-egy ravatal mellett. Belenézünk egy történelmi könyvbe, rögvest azon akadunk fenn, hogy mi minden lett úgy oda a saját történelmünkből, hogy nem is tudtunk róla. Na, feloldozom székely-magyar magunkat részben azzal, hogy legalább három nemzedék nőtt fel itthon úgy, hogy sose tanították az igaz szót intézményesen. A hamisat, azt szakadatlan.

Józsa Lajos sepsiszentgyörgyi lakos (71) és levéltári kutató a nyughatatlan emberek közé tartozik, már annyiban is, hogy volt pékmester, tisztviselő, árubeszerző stb.; került kis szabadideje is, azt egy román börtönben töltötte. Levéltárakban nem a furcsát szemelgeti, hanem épp azokat az adatokat, dokumentumokat, amelyeket emitt agyonhallgatnak!

A minap azzal búcsúzott áprilistól a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, hogy előadást tartott a város, a székelység múltjából, igen a bolgárokról – ki nem maradhattak a szlávok sem. Fő kérdés a vaskapuk, a hegyeket átvágó, illetve összekötő hatalmas építmények, a híres Derben-kapu, innen már csak egy történelmi araszra a Debren-patakunk. Az előadáson valósággal képszerűen magyarázta, hogyan is voltak képesek a székelyek megközelíteni mondjuk Erdővidéket, ha nem voltak utak sem. Hogy leve Sepsiszentgyörgy fontos város, mikor kézműipara is késett több száz esztendőt? Az egyik hallgató vaskeményen kérdezte, tulajdonképpen miből is éltek a szentgyörgyiek, ha nyomokban kutatjuk az egykori, ma már nem létező bizonyítékokat?

Józsa Lajos eleven légszomjjal kutatja az adatokat; azt is megkérdezhetni akár valaki, hogy tulajdonképpen miért teszi, hová teszi. Könyvecskékbe bizony, összegyűjtve, hogy olvassa az is, aki az utak, hidak történetéből vajmi keveset tud, mert – mert tilosban jár a magyar történetkutató. Józsa tud és beszél az iszonyú szárazságról, a kolerajárványról, az elvándorlásról, a bevándorlásokról. Mondhatni, ez ünnephalmazt sem nézi tétlenül. Adni akar, tudatva adni, hogy látva lásson az ő népe. Erőst jól teszi.