A megyeszékhelyi hajléktalanszálló lakóit megrázta a legutóbbi sepsiszentgyörgyi tragédia, amikor két utcalakó lángba borult – az egyik életét vesztette, barátja pedig még mindig kórházban fekszik Bukarestben. A szálló munkatársai a feszültségeket igyekeztek egy kirándulással enyhíteni hétvégén.
2017. május 09., 00:212017. május 09., 00:21
A megyeszékhelyi hajléktalanszálló lakóit megrázta a legutóbbi sepsiszentgyörgyi tragédia, amikor két utcalakó lángba borult – az egyik életét vesztette, barátja pedig még mindig kórházban fekszik Bukarestben. A szálló munkatársai a feszültségeket igyekeztek egy kirándulással enyhíteni hétvégén.
Székely Róbert, a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetője elmondta, az említett tragédiában elhunyt személynek nem voltak hozzátartozói, így az önkormányzat állta a temetkezési költségeket. Utolsó útjára egyetlenegy hajléktalan kísérte el.
– Elképzelhető, hogy a többiek nem akarják tudomásul venni a tragédiát, de az is lehet, egyszerűen nem érezték helyénvalónak jelen lenni a temetésen. A tragédia másnapján pszichológus várta a rászorulókat, ám a szakember is hangsúlyozta, hogy ez a szörnyű eset utólag fog lecsapódni bennük. Éppen ezért hétvégén kirándulást szerveztünk a hajléktalanoknak, hogy picit kikapcsolódhassanak – magyarázta Székely, elárulva, hogy a szálló lakói általában nem vesznek részt az ilyen vagy hasonló rendezvényeken, ám ezúttal nagyon sokan megjelentek a szabadidős tevékenységeken.
Kiderült, hogy az elmúlt évekhez képest újabban kialakult egy „kemény mag”, akik nyáron is igénybe veszik a hajléktalanszállót: csak azok nem térnek be, akik rengeteget isznak, nem tudnak megfelelni a szabályzatnak, így nyáron inkább a szabad ég alatt alszanak. Jelenleg, a jó idő ellenére is 33-35 személy veszi igénybe a megyeszékhelyi hajléktalanszállót (ebből 2 nő): eddig a legtöbben – télidőben – egyszerre 52-en igényelték ezt a szolgáltatást.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!