Tovább „zöldítik” Gelencét

Bartos Loránt

2022. augusztus 12., 00:082022. augusztus 12., 00:08

– Nemrég hirdették ki az Anghel Saligny-program pályázati nyerteseit, Gelence is jelentős tétellel szerepel a listán. Mekkora összeget nyertek, mire fordítják a pénzt?

– Az Anghel Saligny-programhoz három pályázatunk volt letéve, az egyik a víz- és szennyvízhálózat első szakaszán esedékes bekötéseket, illetve a munkálat véglegesítését célozta. A másik, egy nagyobb tétel a patak baloldalán található terület, vagyis az Újszer, Felszeg és Szaladár szennyvízhálózatának a kiépítése, a harmadik pedig a 7-es számú községi út, vagyis a Haraly-Zabola-Gelence-Hilib közötti tíz kilométeres útszakasz rehabilitációjára vonatkozik. A két nagyobb pályázatunk eszerint a szennyvízhálózatra vonatkozik, ezeket prioritásként kezeljük. Új szennyvíztisztítót kell építeni, sok vezetéket lefektetni. Már elkezdtük a tervezési és az engedélyeztetési fázist, szeretnénk minél hamarabb szerződést kötni és nekifogni a kivitelezésnek. A víz- és szennyvízhálózat építésére és bővítésére közel 15 millió, míg az említett út korszerűsítésére valamivel több, mint hatmillió lejt kapott a község a központi fejlesztési alapból.

– Korábban felmerült, hogy akadtak némi problémák az ivóvízellátás vonatkozásában Gelencén. Mi okozta a gondokat?

– Nem a vízmennyiséggel voltak gondjaink, inkább üzemhibák okozták a fennakadást. Víz hál’ istennek van, a pumparendszerünk terhelődött túl a kánikula során, nem egy alkalommal kellett a berendezéseket újraindítani, mert túlhevülés miatt leálltak. Nagy volt a fogyasztás, ez volt a magyarázat a kiesésre. Megpróbáljuk a tartályokat folyamatosan, tele tartani, de reggeli és esti órákban – főleg úgymond a végeken, ahol a hálózat véget ér – bizony akadályozott a szolgáltatás. Emiatt kértük meg a lakosságot, hogy mérsékelten használja a vizet, főleg a háztájéki öntözést, a medencék feltöltését kerüljék, vagyis a nem létszükségletű dolgoktól most tekintsenek el. Szárazság van, a vízre nagy szüksége van mindenkinek.

– Gelence elég sok olyan programot szervezett, amely a zöld technológiákat népszerűsítette, legutóbb kolozsvári egyetemisták is megtekintették mint mintatelepülést. Akkor hangzott el, hogy ez a program folytatódik.

– Igen, folytatódik, a Norvég Alapnál pályáztunk sikeresen három újabb őrleményes kazán, egy munkagép – homlokrakodós traktor és utánfutó – vásárlására. Most már a közbeszerzési fázisban vagyunk, elsőnek a sportcsarnokunkat és a felső, 2-es számú iskolát fogjuk ellátni őrleményes kazánnal, 2023-ban átépítjük a kazánházat, mert tárolóra van szükség, ahonnan az automatika behordja a tüzelőtérbe a korpát. Ez számunkra prioritás, mert látjuk, hogy mi történik az energiahordozók piacán, legyen szó a fa, villany vagy a gáz áráról. Ezekkel a berendezésekkel önállósítjuk az energiaellátásunkat, és pénzt tudunk a költségvetésünkben megspórolni.

– Számszerűsítve mit jelent az önkormányzat számára az áttérés a megújuló energiaforrásokra?

– Az önkormányzat új szárnyában a villamosenergia-ellátást napelemes rendszer biztosítja, de sajnos a rendszer nagyon megosztott, több, szám szerint három transzformátornál kellene állítani, hogy a régi szárny is erről kapja az áramot. Mind nem használjuk el a termelt áramot. A korszerűsített közvilágítási hálózat, ami LED-es technológiát képvisel, szintén jelentős összeget spórol meg. Pár évvel ezelőtt kezdtük meg törleszteni a lámpák árát, a megspórolt pénzt fektetve vissza a hálózat korszerűsítésébe. A takarékos égőkön spórolt pénzt más fejlesztésekre tudjuk fordítani. Az őrleményes kazánjaink és a felsoroltak révén több százezer lejes nagyságrendű a megspórolt összeg.

– Az is felmerült, hogy korszerűsítik a Jancsó Benedek-iskolát, melléje tornaterem épül. Milyen fázisban van ez az elképzelés?

– A harmadik fázisba lépett a terv, az Országos Befektetési Társaságnál van a dokumentáció, a tervezés másfél-két hónap hónapot vesz fel, akkor lépünk tovább. Ide tartozik, hogy a Fejlesztési Minisztériumnál megnyertünk egy pályázatot bölcsődeépítésre, ez a Gelence bejáratánál lévő tömbházak mellett kap majd helyet, az önkormányzatnak ott vannak területei. Hamarosan megkötjük a finanszírozási szerződést. Arra törekszünk, hogy a tanügynek és az ifjúságnak olyan infrastruktúrát teremtsünk, amely élhetőbbé teszi a települést, arra sarkallja őket, hogy maradjanak szülőfalujukban.

– Ha már területekről van szó: pár hónapja volt egy olyan kezdeményezésük, hogy az önkormányzat tulajdonát képező területek azonosításába kezdtek. Miként áll ez a folyamat?

– Első fázisban több mint harminc hektárt sikerült azonosítani, ezeket liciten bérbe is adtuk, jelentős pluszbevételhez jutva. Míg korábban ebből évente kétezer lej folyt be a kasszába, tavaly ez az összeg felment 22-23 ezer lejre, amit fel tudtunk használni egy játszótér elkészítésére. A területek azonosítása, bérbe adása jelenleg is folyamatban van. Nemrég egy régi álmunk is teljesült, több mint 360 hektár terület került vissza prefektusi rendelettel az önkormányzat tulajdonába. Elhanyagolt állapotban lévő legelőkről van szó, ezek telekkönyvezése zajlik. Elképzelésünk, hogy pályázat révén vagy kitisztítjuk a gaztól, vagy éppen az erdősítés irányába mozdulunk. Mezőben vannak még mezőgazdasági célra alkalmatlan, vizenyős területeink, ezeket is hasznosítani szeretnénk vagy erdősítéssel, vagy vízgyűjtő tavacskák kialakítására, amelyekből lehetséges lenne az öntözés. A gazdák nagyon nehezen tudnak öntözni, az elkövetkezőkben erre is nagy figyelmet fordítunk.

– Korábban volt egy folyamatos aszfaltozás, miként néz ki most az utak korszerűsítése?

– Tavaly két kilométert aszfaltoztunk, idén 1,9 kilométer van előkészítve. A munkálatok a szárazság idején jól haladtak, mert vizenyősebb falurészekről van szó. A szegőköveket letették, a járdákat készítik, a kövezés megtörtént, következik az aszfaltozás. A betervezett 3,9 kilométerből így három kilométer készül el idén. Az előkészületek picit problémásabbak a sportpálya környékén, az ottani közel egy kilométeres szakasz aszfaltozására vélhetően ősszel kerül sor.

– Szeptemberben lesznek a falunapok…

– Több rendezvényünk volt már, a Nádika-feredőnél volt cserkésztábor, ugyanott szeretnénk népdaltalálkozót szervezni, építünk egy kisebb színpadot, augusztus 20-án is ezen a helyen szeretnénk ünnepelni. A falunapokat eltoltuk szeptember második hétvégéjére, a helyszínt meglepetésnek szánjuk. Szeretnénk családi napot, gazdanapot, kézműves- és őszi vásárt szervezni, legyen több olyan kis rendezvény, amelyen mindenki otthon érezheti magát. Ősszel újraindul az új bútorral berendezett könyvtárunk, amire úgy látjuk, nagy szükség van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés