Történelmi ceremónia

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

B. Kovács András

2022. február 07., 00:012022. február 07., 00:01

Püspökszentelési ünnepség volt nemrég Kolozsváron a zsúfolásig telt unitárius templomban, s a szabadságról szóló ige tengelyére építette az új főpásztor a prédikációját. Lehetett volna választása találóbb épp a lelkiismereti szabadságot és a közösségi hivatást kiemelten kezelő egyháza székhelyén? Két mondatba így lehetne sűríteni lakonikusan, ami történt, de akkor elvész a sok mellékesemény és szín, ami valóban felemelő jelleget adott a rendezvénynek.

Ugyanis igazi történelmi ceremónia zajlott az ünnepség és istentisztelet, valamint a köszöntés három és félórája alatt, melyben az erdélyi história kitermelte sokszínű transzszilván jelen a maga rejtettebb árnyalatait is felszínre dobta. Hogy mennyire mélységesen mély Erdőelve históriája, az ilyenkor szabad szemmel is láthatóvá válik, annak nyilvánvalósága ugyanis, amit az egyneműsítő hétköznapi látszatok eltakarnak/eltakarnának.

Ritkán ül egymás mellett ennyi püspök vagy helyettese, ennyi egyházi és világi tisztségviselő egy padban, ráadásul legalább két világrész polgáraként, ritkán hangzik el ennyi méltató és jóindulatot kifejezni akaró szó, ennyi tanulságos jókívánság egyazon szertartáson, egyazon vendéglátó címére!

Erdély magyar és szász lelkéből lelkedzett protestáns felekezete, az egyetlen magyar fogantatású vallás, az unitarizmus a reformáció jóformán minden állomását megjáró és végül saját hitét tisztán felmutató Dávid Ferenc igehirdetése nyomán eresztett gyökeret világunkban, neki lett 32. utóda a most felszentelt Kovács István. (Ott őrzik a kerek követ a kolozsvári istenházában, melyre felállva az akkori kincses város egészét a maga hitére térítette volt a vallásalapító, kora győztes hitújítója, s mely térítés nyomán a mai Szent Mihály-templom, a város ékessége is e felekezet birtokába került 150 évre.) Mint ismeretes, az egyház kezdeményezése nyomán született meg a világra szóló jelentőségű 1568-as vallásszabadságot szavatoló első törvény is.

Háromszékiek számára kiemelendő, hogy mai két erdélyi protestáns püspök egykor egy községben, Illyefalván és a hozzá tartozó Sepsiszentkirályban egy időben szolgált. A tíz éve gyakorló püspöktárs tapasztalata jogán hangzott el ft. Kató Béla szájából a jó tanács: „Ne higgy el mindent, amit látsz! Ne higgy el mindent, amit hallasz! Ne mondj el mindent, amit tudsz!” – mintegy utalásként az egyházak mai átfogó hivatására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés