
Több száz személy gyűlt össze vasárnap délután a parlament épülete előtti Izvor parkban szervezett tüntetésre, amelyen a többek között csecsemő és gyermekkorban beadandó védőoltások kötelezővé tételét szorgalmazó, parlamenti vita alatt álló jogszabálytervezet ellen tiltakoztak a résztvevők.
2021. március 08., 08:082021. március 08., 08:08
A "Nem az oltások ellen, hanem a döntési SZABADSÁG védelmében" szlogennel meghirdetett akciót további négy egyesület támogatta.
A tüntetők elégedetlenségüket fejezték ki a képviselőház asztalán levő törvénytervezetbe foglaltakkal szemben, melyek szerint bírságokat rónának ki azokra a szülőkre, akik megtagadják, hogy gyerekeik megkapják a kötelező védőoltásokat.
A délután 3 órakor elkezdődött tüntetésen a Románok Egységéért Szövetség (AUR) több tagja is jelen volt, köztük Claudiu Târziu és George Simion társelnökök.
Vasárnap délután több más városban - például Nagyszebenben és Nagyváradon - is szerveztek hasonló tüntetéseket.
Hétezer lejre bírságolták a védőoltások kötelezővé tétele elleni tüntetés szervezőjét - tájékoztat a csendőrség vasárnap késő esti közleménye.
A csendőrség szerint a szervező kihágást követett el, amennyiben nem gondoskodott arról, hogy az akción ne vegyenek többen részt, mint a megengedett száz személy, és nem tartotta be a járványhelyzetre vonatkozó többi szabályt sem.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!