Több mint hat köbméter ajándék gyűlt

Ismét sikerült a sepsiszentgyörgyiek összefogása, a Lucian Mîndruță újságíró által szervezett ajándékozási karavánhoz több százan csatlakoztak. De­cember 9-én délután megtelt a főtér emberekkel, játékokat, édességcsomagokat hoztak, amiket az ünnepek előtt osztanak szét a rászorulóknak.

Bús Ildikó

2021. december 13., 00:142021. december 13., 00:14

Lucian Mîndruță újságíró tíz nappal azelőtt hirdette meg az ajándékgyűjtési karavánt, és csütörtökön érkezett Sepsiszentgyörgyre, hogy átvegye az ajándékokat. A kezdeményezés célja az volt, hogy minél több új játékot, finom édességet gyűjtsenek azon családok gyerekeiknek, akik nem engedhetik meg, hogy ajándékot, főleg játékot vásároljanak.

Az itt töltött két óra alatt mintegy hat köbméternyi játék gyűlt össze, a karaván során Sepsiszentgyörgyön adományoztak a legtöbben – mondta a rádiós, aki élőben jelentkezett be műsorába, és több helyit is megszólaltatott, valamint a jelenlévő gyerekek, osztályközösségek is énekelhettek. Az est folyamán megjelent a Kovászna Megyei Rendőrség kisteherautója is: ők is több száz ajándékot adtak át.

Az újságíró kérdésünkre elmondta: minden településen körülbelül 4–5 köbméter ajándékot gyűjtöttek össze, a sepsiszentgyörgyi „teljesítmény” azért kiemelkedő, mert jóval kisebb város, mint Kolozsvár vagy Nagyszeben. A rádiós magyarul köszönte meg élő műsorban az ajándékokat, mint mondta, mintegy 200 gyereknek tudnak örömet szerezni városonként, a csomagokat pedig átadták a helyi civil szervezeteknek, azok majd kiosztják az ünnepek előtt. A Szentgyörgyön gyűjtött ajándékokból brassói gyerekek is kapnak.
– Szeresd a hozzátartozóidat, maradj közel szeretteidhez, hozz áldozatot, légy nagylelkű, de lehetőleg minden nap az évben, számomra ezt jelenti a karácsony – mondta Lucian Mîndruță. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés