Több mint Biblia-kiállítás

A reformáció 500. évfordulója előtti tisztelgésből született meg az a kiállítás, amelyet kedden délben nyitottak meg az Incze László Céhtörténeti Múzeumban, a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség, a Református Kollégium és a múzeum közös szervezésében.

A kiállítás gerincét a különböző kiadású, magyar nyelvű Bibliák és énekeskönyvek adják, de a tárlat ennél sokrétűbb: megtekinthető Vetró András szobrászművész Luther Márton-mellszobra, A Biblia és a reformáció-tablók (a Magyar Bibliatársulat által összeállított vándorkiállítást Bardócz Csaba ikafalvi református lelkész kölcsönözte), valamint a Református Kollégium 9–11. osztályos diákjai által Reformáció 500 tematikával készített pannók is.

Elsőként Dimény Attila intézményvezető köszöntötte a szép számú, zömmel a Református Kollégium diákságából álló közönséget, és külön köszönetet mondott azoknak, akik eleget tettek a felhívásnak, és előkeresték, majd a kiállítás rendelkezésére bocsátották a nagyszülők, a tágabb család tulajdonában levő, régen kiadott Bibliákat, így 44 példány tekinthető meg ezekből (29 gyülekezeti tagoktól, 10 a diákoktól, 5 a helyi református egyháztól került be, és kiadási évük szerint mondhatni felölelik a 18. századtól napjainkig tartó időszakot.) S mivel a magyar Biblia nem csak a reformátusoké, egy Káldy György-féle fordítás is helyet kapott a teremben.

– Ahol bizonyságtétel van, ott élet és jövendő van – idézte Luther Márton gondolatát Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Egyházmegye esperese, hangsúlyozva: a reformáció a bizonyságtételre, az ige hirdetésére helyezte egyházának sorsát, ennek teljesítéséért vállalt fel mindent. Ehhez azonban elsősorban az igére, a szentírásból kisugárzó isteni szóra van szükség, amelyet ismernie, értenie kell mindenkinek.

Ez érvényes a ma emberére is, és remélhetőleg ez a kezdeményezés, a családi Bibliák előkeresése azt is hordozza majd magával, hogy gyakrabban veszik kézbe és forgatják azok, akik tettek a kiállítás tető alá hozása érdekében – fogalmazott az esperes.

Dimény Erika istenes verset tolmácsolt az 500 alkalom, 500 istenes vers kezdeményezéshez kapcsolódva, majd a kollégium diákjaié volt a képzeletbeli színpad, a Ruszka Sándor által összeállított színvonalas ünnepi műsornak még az sem „ártott meg”, hogy éppen nem volt áram az intézményben, a hangszerek és a tanulók hangja elegendőnek bizonyult az üzenet átadására: zsoltáréneklésnek bármikor helye van. Zenetörténeti érdekességgel is gazdagodhattunk, Ruszka Sándor a contrafactum kifejezéssel ismertetett meg, ami azt jelenti, hogy egy már meglévő dallamra új, más szöveget írnak, például világi dallamot egyházi tartalmú szöveggel látnak el. Meglepő lehet, de gyakran szerelmi dalok, virágénekek csendülnek fel mai napig is a templomokban, természetesen nem eredeti soraikkal.

A 20. század végén a szegedi Római Katolikus Hittudományi Egyetemen keletkezett contrafactumok szólaltak meg tehát – 150 magyar népdalra írták át a zsoltárokat, ezekből hallhatott a közönség hármat –, magyaros ének és Illyés Gyula-vers kíséretében.