Több mint 860 ezer fogyatékkal élő személyt tartanak nyilván Romániában

Romániában jelenleg 861.000 fogyatékkal élő személyt tartanak nyilván, akiknek mindössze 2 százaléka részesül állami gondozásban - derül ki a fogyatékkal élőkért felelős szakhatóság (ANDPDCA) pénteken közölt adataiból.

Székely Hírmondó

2021. december 03., 14:482021. december 03., 14:48

A fogyatékkal élő személyek száma Bukarestben (73.522), Prahova megyében (37.909) és Argeş megyében (32.227) a legnagyobb, a legkisebb pedig Kovászna megyében (6442). Mintegy 53 százalékuk nő, 72 százalékuk pedig 50 évesnél idősebb; 40,30 százalékuk súlyos, 47,73 százalékuk közepes, 11,97 százalékuk mérsékelt vagy enyhe fogyatékkal él.

ANDPDCA pénteki közleményében emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány elmélyítette a társadalmi egyenlőtlenségeket és nyilvánvalóvá tette, hogy mennyire fontosak a fogyatékkal élő személyek integrációjára tett erőfeszítések.

A hatóság közölte azt is, hogy a bentlakásos állami ellátásban részesülő fogyatékkal élő felnőttek 90 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltást.

Az ENSZ 1992-ben december 3-át a fogyatékkal élők világnapjává nyilvánította. Ebből az alkalomból az ANDPDCA pénteken több eseményt is szervez.

Bár Románia tett előrelépéseket a fogyatékkal élők társadalmi és gazdasági integrációja terén, még sok fontos tennivaló van - fogalmazott pénteken Klaus Iohannis a fogyatékkal élők világnapján közzétett üzenetében.

Az államfő szerint a román államnak az emberi jogok, értékek, szabadságok és méltóság tiszteletben tartásával összhangban lévő életet kell biztosítania a fogyatékkal élők számára. "A fogyatékkal élő személyek világnapja mindannyiunk számára lehetőséget nyújt határozottan elítélni az említett személyek hátrányos megkülönböztetésének és társadalmi kirekesztésének minden formáját. Ha támogatják őket, a fogyatékkal élő emberek aktívan hozzájárulnak a társadalom fejlődéséhez" - írta üzenetében Iohannis.

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a fogyatékkal élők számára a COVID-19 világjárvány "új akadályt jelentett a fejlődésük és jólétük útjában, ez pedig tovább növeli az egyenlőtlenségeket és súlyosbítja a már meglévő problémákat".

Az oktatás, az egészségügy, a szociális védelem, a mobilitás, a munkaerő-piaci integráció és a közösségi részvétel csak néhány azon területek közül, ahol a romániai fogyatékkal élők komoly nehézségekkel szembesülnek, és ezeket a nehézségeket csak a társadalom közös erőfeszítésével lehet leküzdeni - szögezte le az államfő.

"Biztosítanunk kell minden gyermek bekerülését az oktatási rendszerbe és minden embernek lehetőséget arra, hogy az igényeihez igazodó munkát kapjon. Mélyreható változás csak akkor fog bekövetkezni, ha mindannyian elfogadjuk személyes meggyőződésként, hogy különbözőek, de egyenlőek vagyunk. Mindenki hozzájárulhat a társadalom fejlődéséhez, ha nem korlátozzák, és ha erre ösztönzik" - írta Iohannis.

A román államnak továbbra is prioritásként kell kezelnie a megkülönböztetés és a marginalizáció elleni küzdelmet, a jogok és szabadságjogok védelmét, szögezte le az államfő.

Az államfő megerősítette szilárd elkötelezettségét minden olyan kezdeményezés támogatására, amely a fogyatékkal élők jogainak védelmét és előmozdítását, valamint a megkülönböztetés és mindenfajta visszaélés elleni küzdelmet és a méltányos életkörülmények biztosítását szolgálja.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés