
December 14-én értesítették a gidófalvi rendőröket, hogy ismeretlen személyek pénzt tulajdonítottak el egy helyi házból.
2018. december 29., 11:592018. december 29., 11:59
A helyszíni vizsgálódás során megállapították, a betörő kihasználta, hogy a tulajdonosok nem tartózkodtak otthon, bemászott az egyik csukott, de be nem zárt ablakon és ellopott 13 ezer eurót, 100 ezer forintot, illetve 11.250 lejt.
A rendőrök rövidesen azonosították a tettest, egy 30 éves helybéli férfi személyében. Az illetőt Sepsiszentgyörgyön kapták el, az ellopott pénzből 8.600 eurót, 90.500 forintot és 601 lejt találtak meg nála.
A rendőrség munkatársai megállapították, hogy a tettes felelős egy korábban, szintén Gidófalván elkövetett betörésért is. Akkor egy külföldön tartózkodó férfi lakásába hatolt be, ahonnan egy televíziót és edényeket vitt el. A kár nagy részét abban az esetben is sikerült megtéríteni, a rendőrök pedig folytatják a nyomozást az elkövető teljes bűnügyi tevékenységének feltárása érdekében.
A férfi ellen minősített lopás vádjával nyomoznak és 24 órára bent tartják a rendőrségen.
(Kovászna Megyei Rendőrség)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!