Tizenhárom gólos meccsen nyertek

Újabb fölényes győzelmet aratott a házigazda KSE Futsal együttese, amely hétfőn este 12–1 arányban diadalmaskodott a vendég Gyergyószentmiklósi Inter alakulata ellen a teremlabdarúgó 2. Liga 11. fordulójában.

Székely Hírmondó

2022. március 09., 00:072022. március 09., 00:07

A székely (2-es közép) csoportot toronymagasan vezető és megnyerő céhes városi alakulat idei utolsó bajnokiját március végén játssza a Korondi Junior vendégeként, amit az élvonalért kiírt osztályozó követ majd.

A Gazda József irányította KSE Futsal együttes Bunduc–Szőcs, Bandi, Gáll, Gajdó (játszott még: Pakucs, Dobozi, Rancz, Albu, Vitán) összeállításban támadó felfogásban kezdte a Gyergyószentmiklósi Inter elleni összecsapást, ám a kialakított helyzetek ellenére az első találatra a 6. percig kellett várni. Pakucs Norbert szerezte a találkozó első gólját (1–0), majd a folytatásban felgyorsultak az események és egymást követték a kézdivásárhelyi gólok. A 9. percben Dobozi Krisztián vette be a hargitaiak kapuját (2–0), kevéssel később pedig Vitán Domokos harmadik alkalommal is megzörgette a vendégek hálóját (3–0). A 11. percben Gáll Attila is beköszönt (4–0), majd pár perc múlva Albu Norbert beállította az első félidő 5–0-ás eredményét.

A térfélcsere után sem sokat változott a játék képe, továbbra is egy csapat volt a pályán, a háromszékiek egymás után lőtték az újabb találatokat, míg a vendég gyergyói csapat a becsületgól megszerzésén fáradozott. A második játékrész első gólja Szőcs László nevéhez fűződik (6–0), majd következett Gajdó Tamás, Albu, valamint Gáll második találata és a 33. percben már 9–0-ra vezettek a mieink. A 35. percben Jánossy Tamás szépített (9–1), ám a házigazdák válasza sem késett, Gáll visszaállította a kilencgólos különbséget (10–1). A hajrában a gyergyószentmiklósiak öngólt vétettek (11–1), a végeredményt pedig a duplázó Szőcs állította be (12–1).

Teremlabdarúgó 2. liga, 11. forduló: KSE Fustal–Gyergyószentmiklósi Inter 12–1 (5–0). Gólszerzők: Pakucs (6.), Dobozi (9.), Vitán (10.), Gáll (11., 33., 37.), Albu (17., 28.), Szőcs (24., 40.), Gajdó (25.), Kostandi (38. – öngól), illetve Jánossy (35.).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés