Tízből hat tanuló nem ért egyet az érettségire tervezett közös írásbeli vizsgával

Tíz romániai tanulóból hat nem ért egyet az új tanügyi törvény tervezetébe foglalt azon előírással, miszerint az érettségin egy minden szak számára közös írásbeli vizsgát tartanának, amelyen több tantárgyból is felmérnék a végzősök tudását - derül ki a World Vision Románia felméréséből.

Székely Hírmondó

2022. augusztus 12., 08:482022. augusztus 12., 08:48

[reklam]

A szervezet közleménye értelmében a felmérésben megkérdezettek 52 százaléka vidéki, 19 százalékuk kisvárosi, 29 százalékuk nagyvárosi diák.

Tízből hatan nem értenek egyet az érettségi keretében román nyelvből, matematikából, természettudományokból, történelemből, földrajzból és társadalomtudományokból tervezett közös írásbeli vizsgával, ugyanakkor tízből heten azt szeretnék, hogy maradjon kötelező vizsgatárgy a szaktantárgy.

A felmérésből az is kiderül, hogy tízből hat tanuló nem ért egyet azzal, hogy az 5-8. osztály tanulmányi átlaga ne számítson be a felvételijegybe. 35 százalék egyetért ezzel az előírással, 6 százalék nem válaszolt erre a kérdésre.

A tervezet többek között azt is előírja, hogy a főgimnáziumok felvételi vizsgát hirdethetnek. A megkérdezettek 44 százaléka úgy gondolja, hogy ez esetben csökkennének a hátrányos helyzetű gyerekek bejutási esélyei, míg 37 százalék szerint a többiekkel egyenlő esélyekkel indulnának.

A közoktatásról szóló törvény prioritásait illetően a legtöbben a digitalizációt jelölték meg a legfontosabb tényezőként, aztán a felzárkóztató oktatás és a napi egyszeri meleg étel biztosítása következik a sorban.

A megkérdezettek többsége szerint az Életre nevelés nevet viselő tantárgynak elsősorban az egészségügyi, a pénzügyi és a környezeti nevelésre kellene fókuszálnia. A felmérésben részt vevők több mint háromnegyede (77 százalék) azt szeretné, hogy a szexuális nevelés legyen kötelező tantárgy, 18 százalék nem tartja szükségesnek ezt, 5 százalék nem válaszolt a kérdésre.

A World Vision Románia szerint a diákok 85 százaléka érdeklődik az oktatási törvényekről szóló nyilvános vita iránt, és 79 százalékuk úgy véli, hogy a hatóságok figyelembe veszik a véleményüket e jogszabályok kidolgozásakor.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés