Meggyőző játékkal megérdemelt győzelmet aratott a KSE Futsal, vasárnap este 10–5-re verte a vendég Korondi Junior együttesét, a másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokság 6. fordulójának zárómérkőzésén.
2019. november 05., 00:142019. november 05., 00:14
Az első percétől az utolsóig a házigazda együttes irányította a találkozót, az első félidő felénél már 4–0-ra vezettek Gazda József tanítványai. A korondiak a 15. percben zörgették meg először a kézdivásárhelyiek hálóját, majd újabb háromszéki gólok után ők állították be az első félidő 6–2-es eredményét. A térfélcsere után a céhes városbéliek tovább termelték a gólokat (10–2), a végére a vendégek szépítettek (10–5).
– Szép játékkal sima győzelmet arattunk, a fiúk hozták a kötelezőt hazai pályán. Aminek külön örülök az az, hogy a fiatal játékosok egyre magabiztosabbak, derekasan kivették a részüket a sikerből. Bízom benne, hogy az U19-es bajnokságban is ügyeskednek majd – értékelt Gazda József edző.
Teremlabdarúgó II. liga, 6. forduló: KSE Futsal–Korond 10–5 (6–2) Kézdivásárhely, Kicsid Gábor Sportcsarnok. Mintegy 200 néző. Vezette: Marius Trașcă (Piteşti) és Laurențiu Deaconu (Berceni). KSE Futsal: Farkas–Gáll, Gajdó, Păun, Damian (cserék: Bunduc, Pakocs, Bandi, Bardocz, Mojzi, Faragó, Bakó, Cirstian). Korond: Lőrincz–Boda, Tamás, Balázs, Kovács (cserék: Sükei, Máthé, Tréfán, Bertalan, Pál). Gólszerzők: Gáll (2., 25.), Gajdó (3.), Bakó (8.), Pakucs (9., 18.), Faragó (14., 38.), Damian (24., 30.), illetve Boda (15.,), Pál (20.), Balázs (37.), Trefan (38.), Tamás (40.).
A további eredmények: Marosvásárhelyi VSK–Gyergyóremetei Kereszthegy 3–7, Gyergyószentmiklósi Inter–West Déva 2–5.
A rangsor:
*hat büntetőpont levonva
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!