Tiltakozni kell!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2021. december 03., 00:182021. december 03., 00:18

Az Európai Bizottság (EB) többek között megtiltaná a karácsony szó, valamint a hagyományos keresztény nevek, így a Mária és József használatát is – kürtölte világgá a botrányos hírt az Il Giornale olasz napilap a hét elején. Állításukat az EB egyenlőségért felelős biztosa által kidolgozott dokumentum nyilvánosságra hozatalával támasztották alá. Az említett elvárások gyakorlatba ültetésének szükségességét a kereszténytől eltérő vallásúak érzékenységére való tekintettel magyarázta a munkáspárti politikus.

Az illetékesek állítása szerint a szóhasználatot más vonatkozásban is megszabó okmány előírásait csupán az EB és uniós testületek tagjai számára tennék kötelezővé a külső és belső kommunikációban. Ha ez valóban így van, a szándék akkor is felháborító, mert nem csak az érintettek jogait sérti, hanem a jézuskövetők érzelemvilágába is beletapos.

A helyzet azonban még ennél is súlyosabb, az intézkedés ugyanis egy sátáni módon megtervezett szellemi háború részét képezi. Egy hadjáratét, amely a keresztény fogalmak és kifejezések tudatunkból való kitörlését, végső soron az értékrendünk feladását tűzte a zászlajára. Hosszú távon pedig gyökértelen, a hagyományaitól megfosztott, gondolkodni képtelen, érzelmileg sivár és mindezek következtében könnyen irányítható homogén fogyasztói társadalom kialakítását. Egy olyan emberi masszáét, amely még a fajfenntartásra sem képes, mert nem vállalja a születésileg meghatározott nemi hovatartozását.

A több fronton indított támadáshoz a család intézményének lerombolása és a zsenge, de fogékony gyermeki tudat megfertőzése is hozzátartozik. Így nem véletlen, hogy egy norvég televíziós reklámban már a Mikulás is meleg! Éppen ezért szomorú és egyben tragikus, hogy az említett és hasonló szörnyűségek olvastán, hallatán vagy láttán a többség csak legyint, ahelyett, hogy határozottan tiltakozna ellene. Hiszen a közfelháborodás mindig eredményre vezet, amint a szóban forgó intézkedéscsomag visszavonása is bizonyítja. Hivatalos indoklás szerint ez ugyan a véglegesítése érdekében történt, a valóságban viszont a nagyfokú és széles körű felháborodás kényszerítette erre az Európai Bizottságot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés