
Közleményben tájékoztat az oktatási minisztérium azokról a témákról, amelyekről különböző civil szervezetekkel folyatott tárgyalásokat múlt hét csütörtökén, december 7-én. A szülőket, pedagógusokat és diákokat képviselő szervezetek követelései részben fedték egymást, de hogy ezekből mi fog megvalósulni, az még a jövő zenéje.
2021. január 11., 00:022021. január 11., 00:02
Ugyanaznap egymást követően a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater szakszervezet, a diákképviseletek és az egyetemi hallgatók különböző testületeinek képviselete is tárgyalt Sorin Cîmpeanu tanügyminiszterrel.
A szaktárca közleménye szerint három fő téma szerepelt a napirenden: a második féléves jelenléti tanítás – ennek igényét minden szervezet megerősítette –, az oktatás költségvetésének növelése, továbbá az oltási kampány kapcsán az átfogó tájékoztatás.
A szakszervezetekkel terítékre került a digitalizáció folytatásának szükségszerűsége, az iskolák menedzsmentjének sürgős professzionalizálása, a vizsgák jelenléti módon történő megszervezése, azt megelőzően pedig a ténylegesen leadott tananyag felmérése és a követelmények ehhez igazítása, a kutatásnak nagyobb finanszírozás, a tanároknak motivációt jelentő erőforrások felkutatása.
A Szülői Szervezetek Szövetsége többek között a fejkvóta növelésére és a leadott tananyaggal összehangolt vizsgakövetelményekre vonatkozóan fogalmazott meg követelést, a nyolcadikosok és végzősök vizsgáinak jelenléti formában, a megadott időpontokba való megszervezését kérte.
– A csütörtöki tárgyalásokról még nem kaptam tájékoztatást, de annyit elmondhatok, hogy nem túl nagy lendülettel, de beindult a tiltakozás irányába való szervezkedés, nem tudni még, hogy januárban vagy február elején kerülne erre sor – közölte megkeresésünkre Nagy Gábor, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek megyei képviselője.
Csíky Csengele, a Magyar Szülői Szövetség elnöke szerint inkább kitérő válaszokat kaptak, de talán ez annak is betudható, hogy a kinevezett miniszternek is szüksége van időre a tárcával járó feladatok megtanulására. – Nem vagyunk különösebben elragadtatva – fogalmazott. – Első lépésként azt vártuk volna, hogy nem csak az általánosságokat fogja képviselni, hanem részletekbe menően lehet vele tárgyalni.(...) Kardinális kérdés (és ez lesz a következő tárgyalások tárgya) a kerettantervek csökkentése, a vizsgára álló diákoknak ez a legfontosabb. Ha a kormány úgy dönt, hogy az iskolákat jelen formában működteti tovább és megtartja a vizsgákat, a tanügyminiszter dolga, hogy a kerettanterveket lecsökkentesse és a vizsgatételeket is ehhez igazítsa, ezt viszont nagyon gyorsan, márciusig meg kell tenni. Ekkor fog kiderülni a miniszter hozzáállása.
Kérdésünkre, mely szerint gondolnak-e tiltakozások megszervezésére, Csíky Csengele így válaszolt: „csak ha nagyon nyakon vágnak minket, akkor reagálunk szélsőséges eszközökkel, egyébként folytatjuk a tárgyalásokat és nyomást gyakorlunk. Ha nem tudjuk a vizsgákat ideális módon előkészíttetni és a gyermekeink érdekei sérülnek, akkor lehet radikálisabb eszközhöz nyúlni. A pedagógus szakszervezetek ilyen jellegű megmozdulásait a nagy egész tekintetében túlzásnak tartjuk. Nagyon jól végzik a dolgukat, de csak a saját udvarukon néznek körül. Nekünk viszont az a dolgunk, hogy egészében lássuk a dolgokat, gyerekeink érdekében”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!