Tető alá mindenek

A világ nem úgy mendegél elébb, hogy minden mozdulatáról beszámoljon nekünk. Azzal is halad, ha egy macskának sikerül kiépítenie a pince torkában a maga fészkét. A többi kevésbé fontos. Egyébként nem minden elsőbbségi fontosságú, ami többet nyom öt fontnál a latban.

Három kisgyerek a családban. Mondhatnám, virágok az erkélyen, de azt csak tavaszodván. Most, karácsony „szent szenvedelme” után, újesztendő vagyon. Hogy miért szenvedelem is a legszebb ünnep, azt még én sem tudom. Igaz, az ének szerint megszületett megváltója a bűnös világnak. Nosza! De nem firtatom, miért kell az egész világmindenség urának beavatkoznia a maga teremtette emberiség jobbulásáért.

Ami mindenképpen meglepetés, hogy a fiamék egy jó távoli faluban vásároltak egy kiskutyát. Aranyos teremtés, a három gyerek dédelgeti és vigyáz rá, mintha az lenne a „negyedik” a családban. Három hónapos, kistermetű, szelíd kis szaglászó. És ami örvendetes, hogy nem nő meg. Kistermetű, természetű, ami a kis lakásban szempont.

Karácsonyfa a három gyerek fölött, fiatal szülők, na és a kis kutya. Mindenki egészséges, fél szemmel a kutyát vigyázzák, aki egy sarokban fekvő rongyon alszik. Nos, így kell karácsonyt építeni, valahogy így, befogván a magunk s a mások lelkét egy angyali fogatba, aztán elsüvít hidegben is az öröm az erdők aljáig, onnan vissza a kristálytiszta lakásba, ahol szőnyeg nem maradt mára. A kölyökkutya életmódja is szempont. A lakás akár egy játékboltban berendezett baba-szerkezet. Mit tudnék ajánlani cserébe az élményért? Megközelítőleg se tudom. De viszem ám a látványt, a képeimet, ujjbegyeimben is, amint beszélgetés közben babráltam, simogattam Boldizsár lábait a kanapén.

Az utcán jön egy ismerős fiatalember szembe, boldog új évet. Az lesz, köszönöm, miközben teljesen üres a város.

– Jön az új év – magyarázza –, nekünk is van Orbánunk, a románok kormányfője is Orban, de egy ékezeten nem akadunk fenn ugyebár. Nézze csak! Ott jön az a fiatalember. Látja? Na, az a múlt hónapban doktorált.

Mellesleg én is megszólalok, hogy miből doktorált?

– Miből? – És vigyorít. – Hát az apja spórolt pénzéből. Nem is mondtam senkinek, átírtam Petőfi egyik lelkesítő versét, meghallgatja?

Mit tehetnék, gondolom, miközben haladok a „gyermekváram” felé.

– Így szól, lehet, hogy ismeri: Fényesebb a láncnál a kard,/ Te csak az igazat akard. Na? Jó?

Ráhagyom magyarázat nélkül, noha jobban cseng Petőfinél az éppen kicserélt sor, hogy jobban ékesíti a kart, de hagyjuk legalább a többit eredetiben, karácsonyi szent szenvedelmemben. Beereszkedtem, mindjárt ott vagyok a gyermektelepen. A nyári vakációban újraépítették Eger várát a fiúcskák, átlagéletkor 11 év. Azt az útépítők elrontották, de sok a hulladék anyag máig, építeni kezdtek valami újat. Elvégre a teremtés is hat rettenetesen hosszú napon át folyton tartott. Ma karácsonyi, új évi vakáció. Az ismerős levált rólam, mielőtt beoldalogtam fényes délben az „építkezéshez”. És ott van a kicsi fiú, mármint az egyik a négy közül! Le van guggolva, de fenntartja a mosoly.

– Csókolom, meg tetszik nézni?

– Persze, azért jöttem be ide.

– Tetszik látni, ez az oldal ágakkal beszőve, aztán ez lesz a tető és a külső oldalfal. Ide kell majd beterelni a lovakat a tető alá…

Karám készül az állatoknak. Ahogy nézem, úgy egy négyzetméter. Ezek a fiúcskák senkit nem akarnak födél nélkül hagyni ebben az ideges, változékony időjárásban. Fiaméknál (immár: 5+1) is tető alatt a maroknyi kutya egy sarokban. Az is dédelve. Ez a fontosabb, igen. Gyerekek gondoskodnak várfalakról, igaz, egy-egy ágakból font fal akkora, mint egy bevásárló kosár feneke, de a fal a fontos, a tető s a födél az élet védelmére.

Hogy ki mennyiért doktorált, az nem fér a fonott tető alá. Ó, legyen áldás a béjövőre, béke a kimenőre!