Teljesítették, amit vállaltak

Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében tartották a Tegyünk Kézdiszékért díjak átadó ünnepségét.

barni

2021. március 01., 00:052021. március 01., 00:05

Józsa Irén bevezetőjében hangsúlyozta, az esemény főszereplői azok, akik teljesítették a vállalt feladatokat. „Díjazzuk közösségünk azon tagjait, akik az elmúlt években önzetlenül, becsülettel, alázattal tettek Kézdiszékért, annak polgáraiért. Olyan személyekre hívtuk fel a figyelmet, akik nem várnak anyagi jutalmat, ott vannak, ahol segíteni lehet és kell, akiknek becsülettel végzett munkáját természetesnek vesszük, hiszen ez a jellemző rájuk. Dicséretet, tekintélyt érdemelnek mindannyiunk részéről, hiszen méltó, hogy tisztesség adassék a közért tevő embereknek.


Hozzátette, a civil szervezet tagjai a döntéshozatalkor szem előtt tartották az általuk megfogalmazott tevékenységi köröket. „Fontosnak tartjuk ugyanis a helyi mesterségek támogatását, a közösségépítést, természeti környezetünk megismertetését, azt, hogy jövőnket történelmünket értékelve építsük, hagyományainkat őrizzük, térségünket népszerűsítsük, tiszta és egészséges környezetben egészségesen éljünk, fejlesszük a települések közötti kapcsolatokat és térségünket vállalkozásaink által. Tegyünk azért, hogy utódaink itthon érvényesülhessenek!” – hangzott el.


A folytatásban hét arra érdemes személynek adták át a díjakat. Balogh András berecki művelődésszervező hangsúlyozta, az elismerés mindazokat illeti, akik húsz esztendőn át önzetlenül segítették sokrétű közösségi munkája végzését. Gábor Judit pedagógus családtagjainak, barátainak, pedagógus-kollégáinak, tanítványainak mondott köszönetet, amiért „átdalolták” vele az évtizedeket. A Haszmann fivérek – József István fafaragó és Pál Péter muzeológus – nevében utóbbi mondott köszönetet a díjért, dr. Kinda István laudációja kapcsán megjegyezve, „abból semmi sem hiányzott, ami azt jelenti, nekünk kell tennünk az elkövetkező időben, hogy majd az eljövendő laudációba még valami kerülhessen”. Ignácz Szabolcs fotóművész megtisztelve érezte magát, hogy mindössze 29 évesen a díjazottak sorába került. Iochom István újságíró kiemelte, „több mint harmincéves újságírói pálya és több mint húsz könyve megjelenése után ez az első díj, amit átveszek”, majd a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából a kitüntetést a vörös terror elnyomottai emlékének ajánlotta. Vetró András, miután az általa készített díj kapcsán megjegyezte, „elég szépen meg van csinálva”, hangsúlyozta, nem teszi le a lantot, hiszen „a nyugdíj nálunk, alkotóknál másképpen áll, mi addig dolgozunk, amíg ki nem esik a véső a kezünkből, és még van a begyemben!”


A rendezvényen a kézdiszentkereszti iskola tanulói népdalokat, a csernátoni Pántlikácska néptáncegyüttes Küküllő menti, míg a helyi Református Kollégium Mákvirág néptánccsoportja mezőségi táncokat adott elő az Ábri László, Bakó-Fazakas Bátor, Bakó-Fazakas Vajk, Bodó-Czerék Bence, Bodó-Czerék Gergő által szolgáltatott muzsikára, Józsa Irén pedig Farkas Árpád Avaron című versét szavalta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés