
Október 2. és 8. között a Székely Mikó Kollégium volt a házigazdája annak az Erasmus+ tevékenységnek, melynek célja az, hogy a diákok közös feladatok mellett a kísérőprogramok révén megismerhessék egymás kultúráját, fejlesszék és gyakorolják az iskolában elsajátított idegen nyelveket (angol, német), erősítsék a csapatban való együttműködés képességét. A Mikó egy németországi és egy anyaországi iskola diákjait és tanárait látta vendégül, miután előzőleg Münchenben és Budapesten is találkoztak a partnerintézményekkel.
2022. október 18., 00:122022. október 18., 00:12
A programban résztvevő iskolák: a müncheni Sabel Műszaki Főiskola, a budapesti Hunfalvy János Két Tannyelvű Közgazdasági Technikum és a Székely Mikó Kollégium. A 2020–2021-es tanévben a német projektvezető, dr. Mariya Pachevska indította el a projektet – a járvány miatt sajnos online módon. A két évre kiterjedő program célja az volt, hogy a diákok megismerjék a három ország iskolarendszerét, a továbbtanulási lehetőségeket, hogy közösen állítsanak össze egy továbbtanulási és pályaválasztási kalauzt.
A két országból érkező kilenc diák és négy tanár számára az itt töltött napok igen sűrűre sikeredtek. Horváth Terézia és Bettina Schynowski igazgatóhelyetteseket, Astrid Bonenberger és Szabó Beatrix angol szakos tanárokat hétfőn a Székely Mikó Kollégium vezetősége, Sztakics Éva Judit igazgató és Ferencz Katalin igazgatóhelyettes, valamint a Dombora Anna zenetanáráltal irányított kórus fogadta. Ezután a városházán Vargha Fruzsina alpolgármester köszöntötte őket, majd a Vártemplomot Dénes Katinka lelkipásztor mutatta be nekik.
Kedden a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Központjának és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem helyi fiókjának a tanárai mutatták be az intézményeket. A következő napon a brassói Transilvania Egyetem tanszékeinek megismerése volt, a napirenden. Az egyetemeken látott és hallott tapasztalataikat a három iskola diákjai egy e-book elkészítéséhez hasznosították, olyan kalauzt alkottak meg, amely a később továbbtanulni vágyó diákoknak is a segítségére lehet. Természetesen az egyetemi látogatást Brassó építészeti örökségének a megtekintése is kiegészítette.
– Felejthetetlen élményt jelentett vendégeink számára a kisvonat, amelynek segítségével bemutathattam városunkat, valamint a három volt diákunk élménybeszámolója. Kovács Zenkő, Jakab Barna, Kovács Magor tanulmányaikról, tapasztalataikról, az itthoni munkavállalási lehetőségekről tartottak érdekfeszítő bemutatót. Az egyhetes programba belefért egy Sinaia-i kirándulás, valamint egy színházi est is – közölte dr. Krecht Gyöngyvér némettanár, aki Babos László projekt-koordinátor mellett részese volt a programnak. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!