Tanítás járványidőben

Tettük is, ám keserédesen, ugyanis a maszkok elrejtették a sok kedves és kópé mosolyt, elmosták a szavak értelmét, mégis, ahogy végignéztem a padokban ülő, az előírt távolságot betartó gyermekeken, a szívem megtelt gyönyörűséggel és reménnyel, hogy lesz ez jobb is. Kell, hogy jobbra forduljon!

Hiszen itt vagyunk, megkezdtük az új tanévet. Nem tetszik, amit előírnak. Feldolgozzuk gyermeknek és szülőnek, lázadozunk, harcolunk ellene, dacolunk is, de akkor is, itt vagyunk. Egymásért, egymásnak: gyermek, pedagógus, iskolavezető, szülő, nagyszülő hihetetlen erőfeszítéssel, odafigyeléssel, több-kevesebb türelemmel, és hittel, hogy ebből is kilábalunk, közös erővel. 

Mert március óta, a több mint hat hónap alatt, rengeteget tanultunk mindnyájan magunkról, és még egy nagyon hosszú tanulási folyamat előtt állunk, ugyanis ez a tanév alapjaiban véve más lesz, mint amit megszoktunk: maszkos, távolságtartó, hol hibrid, hol tiszta online. Akárhogy lesz, helyt kell állnunk. Létrehoztuk az iskola Google Classroom felületét. Kezdjük megtanulni, hogyan tekintsük kihívásként, megoldandó problémaként, a fejlődés lehetőségeként az új helyzetet, hogyan igyekezzünk megtalálni a pozitív hozadékát is. Autodidakta módon és szervezett tanfolyamok révén is  fejlesztjük magukat, új lehetőségeket kutatunk fel, a kollégákkal gyakrabban cserélünk szakmai tapasztalatokat.

Lassan és akadozva, de beindult a gépezet, számtalan előnyével és hátrányával együtt. Most lehetne vitatni, ahogy a szülőkkel is megbeszéltük első találkozásunkkor, hogy milyen az arány az előny-hátrány viszonyában. Oszthatjuk az összeesküvés-elméletek garmadáját, a közösségi hálókon keringő videókat, nyilvánvaló, hogy vannak zátonyok és objektív akadályok,  háttérben zajló komoly, az emberiségre nézve elrettentő ügyködések,  számunkra mégis egyetlen szempont a fontos: ebben a helyzetben hogyan tudunk minél többet nyújtani gyermekeinknek. Itt megjegyzem, elképesztő, hogy mennyire rugalmasak és alkalmazkodóak a gyermekek a változásokat, új helyzeteket, új szabályok betartását illetően. Az is érdekes, hogy hozza ki az új helyzet, ami bennük van, a tanulók tanuláshoz való hozzáállását, ami persze a kicsiknél nagymértékben függ a szülői hozzáállástól, segítségtől. Van ebben a helyzetben pró és kontra, hallunk biztatást és negatív véleményeket is, minden összetevő tekintetében. Van bizonytalanság a javából: nem tudjuk, egyik hétről a másikra hogyan folytatódik az oktatás. Egyelőre sok a kérdőjel a jövőt illetően. Tény az, hogy az elmúlt néhány hónap és a közeljövőben szerzett digitális oktatás tapasztalatait a későbbiek során is kamatoztathatjuk.

Egyelőre azonban maszkosan, még mosolyogva sétálok be reggelente az iskolakapun. Magamba szívom a közösség erejét, a személyes együttlét örömét, hiszen az online oktatás legnagyobb hiányossága, ha arra kerül sor, hogy nem nyújt lehetőséget a személyes találkozásra, az azonnali visszajelzésekre, hiányzik belőle a felszabadult nevetés, a szemkontaktus, az ölelés, a személyes példaadás, az igazi élet napfényes íze.

Fábián Veronika, alsó tagozatos tanár

Nicolae Colan Általános Iskola