Talentum és nevelés

Toprongyos, zavart tekintetű emberke hajol le egy eldobott csikkért az utcán. Megdöbbentett mai állapota, a tavaly még itt-ott dolgozott, eltartotta magát. Valamikor tanítványom volt, sakkversenyre kísértem el, a magyartanár kimondottan reményteljes tollforgatót látott benne. Borzasztó látni az elkallódó tehetségeket. Ha elgondolom, Szőcs Kálmán hetvenhét éves lehetne, alkotóerejének teljében. És a román irodalom ragyogó fenegyereke, Nicolae Labiș – ha csak az Őz halálát írta volna, akkor is helye lenne minden antológiában – itt járhatna még közöttünk, ha huszonegy éves korában nem balesetezik egy kiadós mulatozás után…

Annyira szeretem a sportot és a sportembereket, és ugyanúgy fáj, ha itt mennek tönkre karrierek és emberi sorsok. Néhány évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön halt meg Gheorghe Huțanu hokis, aki huszonegy éves korában a vébé C csoportjának legjobb csatára címét nyerte el, akit a focista Dobrinhoz és a kézilabdamágus Gațuhoz hasonlítottak. Aztán egy öregotthonban tengődött kegyelemkenyéren, mert csúfot űzött a talentumaiból. A mi Törőcsikünk magyar Maradona lehetett volna; nem lett, hanem ő is egy kórházban bukdácsol egyik napról a másikra. A szupertehetség Dumitrache a borbarátok áldozata lett. A napokban újra rivaldafénybe került Alibec. Huszonnyolc éves, masszív testalkata ellenére leheletfinom mozdulatokkal pörög a pályán, behunyt szemmel is megérzi, hova kell passzolni – és mit ért el eddig? Néhány hónap ragyogás a FCSB-ben, majd hullócsillagsors. Mert valaki mindig hibás: az edző, a közönség, az újságírók, az orvos, de a cigaretta a szájában és a pia, az nem.

Úgy gondolom, hiba szétválasztani a sportteljesítményt az emberi értékektől. Voltak iskolatársaim, akiknek mindent elnéztek: lógást, botrányokat, pofázást, mert jó kosaras, jó pingpongos a gyerek, ki tudja, mire viszi még, ne álljunk útjába holmi földrajzdolgozattal. Nem sokra vitték, az engedékenység minden téren csődhöz vezetett. De emlékezem a sporttanárunkra, aki az érettségiig mellettünk állt, és elsősorban viselkedni tanított, a legnagyobb szigorúsággal: délelőtt a tornateremben, délután önképzőkörön, hétvégén, esténként kiránduláson vagy színházban.

És így születnek a példaképek: egy Balczó, egy Gera. Vagy a dinamós Hanca, aki négy árvának vett házikót.

Zubreczky Antal