
2020. szeptember 09., 00:062020. szeptember 09., 00:06
„Igazság szerint ezt már június vagy július folyamán szerettük volna lebonyolítani, de a vírus miatt újra kellett tervezni. Az eddigiekhez képest kevesebb résztvevővel dolgozunk, 11 gyereket fogadtuk. Az előírásoknak eleget kell tenni, be kell tartani a távolságot, nem lehetnek többen” – vázolta a körülményeket Ráduly Attila egyesületi elnök, hozzátéve, hogy lázat mérnek, van kézfertőtlenítés is, minden előírást betartanak.
A résztvevők Albisból és Kézdivásárhelyről érkeztek, a hétfőn kezdődő és holnap délután véget érő tábor lakói között vannak visszatérő gyerekek és újak is.
Az egyesület tagjai mozgásos, környezettudatossággal kapcsolatos mesés programot tartanak, a tevékenységek 9 és 17 óra között zajlanak. „Minden reggel tornával kezdjük a napot, ez azért is fontos, mert az elmúlt időszakban a gyerekek kevesebbet mozoghattak. Lénárt Paula kosaras bemutatót tart, ma (szerdán) kerékpár-akadályverseny lesz Oláh Attiláék segítségével, focizunk, vannak kézműves tevékenységek, festünk és rajzolunk” – sorolta a szervező. Táborzárás nem lesz, de a legaktívabb résztvevőket díjazni fogják – tette hozzá.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!