Táborozás, gyümölcsszedés, illatok

– Kőszegremetén születtem, Szatmár megyében, a vakációim javarészét ott töltöttem, ebben a kis avasi faluban. De elemista koromtól rendszeresen része volt a vakációknak egy kéthetes táborozás, így kerültem el Kirulyfürdőtől, Moldván át a tengerparti pionírtáborokba.  Akkoriból minden emlék kedves. Nagyon sok az illat-emlékem: a nyári folyó illata, ami olyan vonzóvá teszi már jó távolból, az őszi szőlőillat, ami nagyon intenzíven belengte a falut, vagy a szilvalekvár illata, amit ilyenkortájt minden második udvarban üstben kavargattak kalákában a szomszédok, kedvesek a rendkívül meleg nyári esték, vagy az első hó megérkezése előtti különleges „hóillat”, és persze azokból az időkből még a fenyő illatára is másképp emlékszem.

Természetesen felelevenednek a nagy utcai focizások, erdei gombászások is. A legkedvesebb tevékenységünk a csapatos játékok, fürdőzések voltak. A Túr folyócska nem folyik túl közel a faluhoz, de nem sajnáltuk a fáradságot, hogy naponta megtegyük az utat odáig, hogy kilubickolhassuk magunkat. Mintha hosszabbak lettek volna a napok, egy-egy napba rengeteg kaland belefért. Az én gyermekkorom téli vakációinak idejében még nagyon igaziak voltak a telek, hatalmas hóval (vagy én voltam sokkal kisebb!?), ki nem hagytuk volna a szánkózást, és miután jól megfagytam, nagyon szerettem a tűz mellett olvasni. Aztán jött egy füttyszó, és jött még egy hócsata, majd folytatódtak a könyvbéli kalandok, de kötni, varrni is megtanultunk, römiztünk, kártyáztunk, sakkoztunk rengeteget. Imádtam azokat a hosszú teleket – mesélte a pedagógus.

Középiskolás koráig a pionírtábor rendszeres programja volt a nyárnak. Ez volt „a” nyaralás.

–  Nagy utazás ismeretlen helyeken, új világok, új emberek, barátok, alkalmazkodás. Bentlakásos középiskolás voltam, akkor a hétköznapokat már nem töltöttem otthon, így később a vakációk minden percét nagyon szívesen töltöttem odahaza – mondta.

A szórakozás, kikapcsolódás mellett kötelezettségek is voltak.

– Gyümölcstermő dimbes-dombos vidék az Avas, így az éppen érő gyümölcsöknek a betakarítása elég rendszeresnek nevezhető feladat volt. A leggyerekpróbálóbbak a nyárvégi szilvaszedések voltak, a földről az utolsó szemig fel kellett kapkodni az értékes termést, bármit is jelzett közben az ember/gyerek dereka térde. A szőlőszedés sokkal kellemes munka volt. Más feladatok is voltak: fát, vizet hordani, kisállatokat etetni – mondta. 

A nyárra felhagyott iskolai feladatokat rendszeresen megoldotta, s bár imádta a vakáció adta szabadságot, az ősz közeledtével már várta az iskolakezdést. 

– Voltak ajánlott feladatok/feladatgyűjtemények, ajánlott olvasnivalók. Olvasni szerettem. Ahogy közeledett szeptember, mi már vártuk az iskolakezdést, szívesen vettük elő a feladatokat, valahogy ebben már benne volt a társakkal való találkozás hangulata, gyakran közösen oldottuk ezeket, versenyeztünk, ki jön rá hamarabb. Igen, megoldottam a feladataimat, a románon kívül általában elég jól boldogultam mindennel.  Mi megéltük a vakáció minden percét, annyira, hogy egy idő elteltével már elég volt, vártuk az iskolát. Manapság viszonylag ritkán hallom, hogy már vártam. Minden formában szerettünk együtt lenni, nem volt baj az sem, ha dolgozni kellett, csak legyünk együtt, csak beszélgethessünk, sohasem állt be a szánk, sohasem fogytunk ki a mondanivalóból, mindenről gondolkoztunk, mindenről volt véleményünk, és az információforrás is mi voltunk egymás számára, hiszen sehol sem volt akkor még az internet –  summázta a pedagógus.