Tablók szomorú sorsa

Bizonyára hajdanán nem feleslegesen találták ki, hogy iskola végeztével közös emléket készítsenek magukról, maguknak – hadd tegyük hozzá: a jövőnek – a végzős diákok. Sokáig csak a középiskolások álltak fényképész elé a csoportos bemutatkozás érdekében, s el tudom képzelni, mit éreztek és éreznek mindazok, akik a közszemlére állított összeállítások előtt csoportosuló, érdeklődő embereket látják.

Nem mai keletű hát ez a közös bemutatkozás, jól esik időnként végigsétálni például a Székely Mikó Kollégium folyosóin felakasztott munkák előtt, ahol az első évfolyamtól mostanig minden tanév jelképesen jelen van a falon. Az újabban létrehozott tanintézetek nagydiákjai sem maradtak le, igaz, náluk az időt nem száz esztendőben, csupán néhány évtizedben mérik, de azért megható a fennmaradási, az önmegmutatási vágy. Pár évvel ezelőtt aztán az általános iskolák kicsengetett nyolcadikosai is elkészíttették a sokszor igazi mesterműnek számító keretet, és telerakták legszebb fotóikkal.

Történt egyszer, még a régi rendszerben, hogy központi pártutasításra ezeket a polgári jeleket el kellett távolítani, egyetlen kivételnek – mindig mindenben voltak kivételek – a Mikó számított. Volt sírás, rívás, átkozódás, rendszerszidás, de mindhiába. A rendszer nem emiatt változott meg, de a változás elhozta, hogy a tablók visszakerüljenek a helyükre, díszeiként a tanintézeteknek, s emlékeztetőül a volt és jelenlegi diákoknak, emlékeztetőül volt iskolákra.

Hát igen, itt, a megyeszékhelyen elég sok tanintézményünkre immár csak az emlékezni tudók vagy akarók gondolnak, felidézve azt a szép időszakot, amikor Sepsiszentgyörgyöt virágzó iskolavárosnak nevezhették. Tényleg az volt! Csak az a baj, hogy ennek nyomai nagyon megfakultak, elvékonyodtak, s ha hajdanán az építészeti szakiskoláról Erdély-szerte, de legalábbis Székelyföldön úgy beszéltek, mint az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb szakoktatási intézményről, ma már ennek az emléke is nagyrészt elveszett. Így járt a Gámán János Agráripari Szakközépiskola is, amelynek névadója a negyvenes évek elején éppen azért jött ide, hogy a magyarországihoz hasonló tanintézetet hozzon létre. Sikerrel! Aztán a valamikori építészeti romjain feltűnt a Perspektíva, majd a textiliskola hanyatlása miatt – vagy a Mikó kisiskolásainak helyet keresők indítványára – ez az iskola megszűnt, beleolvadt a Textilbe. Aztán évek múltán ez az egész „beinkadrálódott” a jó nevű Puskás Tivadarba. (Elnézést az idegen szóért, de ide ez illik!)

Az ok, a magyarázat világos: tényleg kevés a tanuló! Sok ága-boga van ennek a folyamatnak, kellett volna beszélni róla a maga idejében, s leginkább a legilletékesebbekkel, a pedagógusokkal, és ha már ilyen szokás lett a szülők beleszólása iskolaügyekbe, még a szülőkkel is! Bízzunk abban, hogy minden jó, ha a vége jó!

Én egy dologért azonban újból felszólalok: a tablókért. A kérdés most is időszerű: miért nem maradhattak a hajdani tanintézetek falain? Zavarná a felsőfokú agráripari oktatást, ha az agráripari szakközépiskola végzőseinek tablója ott lógna a folyosón? Ártana a Mikónak, ha a Perspektíva és a Kós Károly, illetve a Textiliskola ott végzett növendékeinek emléktablói díszítenék a falakat? Bizonyára igen, hiszen alig jött létre a Mikes Kelemen, a valamikori szakiskolai tablókat leszedték a falakról, s a volt textiliskola garázsába száműzték. Jelenleg egy helyen tartják a nem tudom hány tucatnyi, lehet, sok száz emlékjelt. Ha korosztályos találkozó van, valahogy előhalásszák a szervezők az időközben többnyire már károsult tablót. Olyanról is hallottam, hogy ragaszkodóbbak egyszerűen hazamenekítették a közös emléket tágasabb lakásukba.

Egyik alkalommal, véletlenül éppen akkor (másnap volt a nagy leakasztás) elővettem jegyzetfüzetem, és lemásoltam a Textil Műszaki Középiskola első tablójának pár adatát: végeztek 1950-51-ben, igazgató Harkó Ferenc József, aligazgató dr. Burtoiu Ioan, osztályfőnökök Szász Tibor és dr. Árvay József, tanárok Antalffy István, Ciucu Octavian mérnök, Girisik Gyula, Sărbescu Ovidiu mérnök, Tuzson László, Tatomir Gheorghe mérnök, dr. Cserey Zoltán, Hubbesz Péterné, Hervay Zoltán. A 43 leány mellett ekkor 16 fiú is végzett, köztük Buda Petre későbbi textilmérnök, Khell Ödön, Ráduly Ferenc. Azt hiszem, meggyőznek a nevek, hogy nem akármilyen oktatás folyhatott akkoriban a négy évvel korábban alakult textiliskolában.