Szünidős emlékek

Nyár van, vakáció, a pihenés, a feltöltődés ideje. A mindenkori gyerek számára ez maga a mennyország, amikor nem kell suliba menni, matekfeladatokat oldani, s a tanórák helyett strandra lehet járni, táborba menni, játszani. Néha a felnőttek is nosztalgiával gondolnak vissza a nyári szünidőre. Arra kértünk néhány közismert személyiséget, hogy ossza meg velünk gyerekkori vakációs emlékeit. Az első részben egy tanítónő és a megye főállatorvosa mesél a Cseperedő olvasóinak.

Korodi Tünde, a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola tanítónője falun, Küküllődombon nevelkedett. A vakációk egy részét otthon töltötte, de minden évben beiktattak egy közös családi nyaralást is.
– A utcán gyűltünk össze, fociztunk, bicikliztünk, fogócskáztunk, kirándultunk a közeli erdőbe, s fürödtünk a Küküllőben. Élmény volt, amikor hétvégeken a szüleimmel, vonattal leutaztunk Szovátára. Egy alkalommal édesapám a kollégájától kölcsönkérte az autóját, de a kocsi útközben elakadt, meghibásodott. Nekem és a húgomnak ez óriási kaland volt, a szüleim nem így élték meg. A mai gyerekek számára talál elképzelhetetlen, de abban az időben nem lehetett szabadon utaz­ni külföldre, nyolcadik osztályos lehettem, amikor kijutottam Budapestre, s ez meghatározó élmény volt számomra. Egészségügyi okok miatt a tengerre is jártunk rendszeresen a szüleimmel, édesanyám minden reggel korán felkeltett engem és a húgomat, kimentünk a partra, s néztük a napfelkeltét, s szívtuk magunkba a jótékony napsugarakat. Emlékszem napi büdzsénk is volt, s annyit költhettünk el, egy lejjel sem többet. Akkoriban az üzletekben elég hiányos volt a kínálat, például mogyoróhoz csak a tengerparton jutottunk hozzá. A vakációban, ha tanulni nem is, de dolgozni kellett, az én feladatom volt az udvarseprés, gyomlálás, uborkaszedés, tojásösszeszedés, de ezeket örömmel csináltam.
Nagy élményt jelentett számunkra, ha lagzi volt a családban, vagy valamilyen nagy ünnep, mert akkor összegyűlt a rokonság, sok volt a gyerek, játszottunk, hallgattuk a felnőtteket. Csodálatos emlékek ezek, melyekre mindig szívesen gondolok vissza – összegezte Korodi Tünde.
Sikó-Barabási Sándor főállatorvos gyerekként a nyári vakációit a falun élő nagyszüleinél, rokonainál töltötte, ahol a munka végét is meg kellett fogni.
– A városi lét után nagy szabadságot jelentett számomra a nyár, amikor falura mehettem. Kellemes emlékeket őrzök ezekből az időkből, bár nemcsak szórakozásból állott, hanem munka is akadt. Sokat jártunk a mezőre, akkor még kaszával arattak, s mi, a kisebbek készítettük elő a búza szárából a „kötelet”, amellyel a nagyok összekötötték a kévéket, s kalangyába hordták. Minden napra 3 lejt kaptunk. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy mire költöttük el a pénzt, de arra igen, hogy kantáros fazékba hozták ki az asszonyok a mezőre a lucskos káposztát, s ott az árnyékban falatoztunk. Az állatok legeltetése, felvigyázása is a gyerekek feladata volt, s jó alkalom, hogy a közeli kukoricásból elcsenjünk pár csövet, amit sütve fogyasztottunk el. Emlékszem, Mezőségen az egyik rokoncsalád házat épített, s agyagból készítették a téglákat. Mi gyerekek is segítettünk, lábbal dagasztottuk az agyagot, s versenyeztünk, hogy ki tud többet elkészíteni.
A faluban sok dinnyét termesztettek, s szüretkor egy egész gyereksereg követte a szekereket, s egy-két dinnyét leemeltünk, bedobtuk az árokba, majd visszamentünk, és elfogyasztottuk. Persze sokat játszottunk, fürödtünk, halásztunk is. Általában szabadon bóklászhattunk a környéken, de amire a csorda hazaért, arra nekünk is otthon kellett lenni. Nem is késtünk, ott ültünk az istálló küszöbén, s vártuk, hogy megfejjék a teheneket, hogy ihassunk a friss habos tejből – emlékezett vissza Sikó-Barabási Sándor.