
Rendőrségi hajtóvadászat folyik egy kuruzsló után Pakisztánban, aki állítólag szöget vert egy várandós nő fejébe.
2022. január 10., 16:102022. január 10., 16:10
A nő először fogóval próbálta meg kihúzni a fejéből az öt centiméteres szöget, majd amikor nem sikerült, elment egy pesavari kórházba. Ott azt mondta az orvosoknak, hogy saját maga verte bele a szöget a fejébe, később azonban bevallotta, hogy egy hitgyógyító volt, aki garantálta, hogy így fia fog születni.
A rendőrség akkor kezdett nyomozni, amikor a röntgenfelvétel felkerült az internetre. Hajder Khan, a Lady Reading kórház orvosa szerint a nő „teljesen magánál volt, de borzalmas fájdalomtól szenvedett”, amikor hozzájuk fordult segítségért.
A BBC hírportálja a helyi Dawn című lapot idézte, amely szerint a nő egy szomszédjától hallott a hitgyógyítóról. Az asszonynak három lánya van, és a férje azzal fenyegette meg, hogy elhagyja, ha megint lányt szült. „Három hónapos terhes, és a férje fenyegetése miatt ment a gyógyítóhoz” – mondták a kórházban a helyi lapnak.
Egyes szegényebb dél-ázsiai országokban úgy tartják, a fiúgyerek hosszú távon nagyobb pénzügyi biztonságot jelent a szülőknek, mint a lány, ezért egyre gyakoribbak a kuruzslók, az úgynevezett hitgyógyítók által elkövetett visszaélések. Pakisztán bizonyos részein, különösen az északnyugati törzsi területeken viszonylag sok a hitgyógyító, gyakorlatuk a szúfi valláson alapul, amelyet egyesek az iszlám miszticizmus egy formájaként írnak le.
A pesavari rendőrfőnök kedden a Twitteren azt írta, hogy speciális nyomozócsoportot alakítottak a „hamis gyógyító” elfogására, aki egy ártatlan nő életével játszott, amikor szöget vert a fejébe azzal az ígérettel, hogy fia fog születni.
Több napon át faggatták a kórház dolgozóit, hogy a kismama nyomára akadjanak, aki segíthet nekik azonosítani a kuruzslót. A nő ugyanis elhagyta a kórházat, ahogy a szöget eltávolították a fejéből.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!