
Szombaton az irodalomé volt a főszerep Kovásznán, ugyanis a városi művelődési házban, az Ignácz Rózsa Erdélyi Egyesület szervezésében második alkalommal tartották meg az alkotói és prózamondó versenyt, amire fiatalok és felnőttek egyaránt beneveztek.
2017. november 02., 00:012017. november 02., 00:01
Szombaton az irodalomé volt a főszerep Kovásznán, ugyanis a városi művelődési házban, az Ignácz Rózsa Erdélyi Egyesület szervezésében második alkalommal tartották meg az alkotói és prózamondó versenyt, amire fiatalok és felnőttek egyaránt beneveztek.
Huszonhárom alkotó és három prózamondó nevezett be a vetélkedőre, az alkotásokat Czegő Zoltán író, költő és Egyed Emese író, költő bírálta el, míg a prózamondók teljesítményét László Károly ny. színművész, Kiss László színművész és Szebeni Zsuzsa színháztörténész értékelte.
Mind az alkotói, mind a prózamondó verseny több kategóriában zajlott. Szövegmondásban, az 5–8. osztályosok csoportjában Gyerő József, míg a 9–12. osztályosoknál Gyenge Tímea lett az első helyezett. Az alkotói versenyen, az 5–8. osztályosok között Czilli Anna Klára ért el első helyezést, míg Kosztándi Kriszta és Moldovai Dóra másodikak lettek. Harmadik helyezés itt nem osztottak. A 9–12. osztályosok köréből 2. lett Vatány Bíborka, őt követte Szántó Andrea; itt első helyezést érő alkotás nem született. A felnőttek kategóriában Tóth Mónika első, Ráduly Orsolya és Czilli Aranka Ágota második helyezést ért el. Az első helyezettek 400, a másodikak 300, a harmadikak 200 lej jutalmat kaptak.
A zsűri részéről Kiss László lapunknak elmondta: nagyon örült, amiért minőségi és színvonalas prózákat hallhatott, azonban annak még jobban örült volna, ha többen neveznek be, hogy szorosabb legyen a verseny. Gyenge Tímea azért nevezett be a prózamondásra, mert „kevés ilyen verseny van a fürdővárosban”, ugyanakkor úgy véli, ez által is tovább lehet éltetni a kovásznai írónő, Ignácz Rózsa emlékét. Ráduly Orsolya, a díjkiosztón jelen levő második díjazott próbára akarta tenni magát, mert szeret írni, és itt lehetősége volt megmutatni munkáját a szakavatott zsűrinek. Gödriné Molnár Márta, a szervező egyesület vezetője kérdésünkre kifejtette: azért tartják fontosnak az Ignácz Rózsa-verseny megszervezését, mert több tehetséges fiatal él a városban, és lehetőséget akarnak biztosítani a számukra, hogy ezt megmutassák.
Az eredményhirdetés után a résztvevők Balogh Zoltán református esperes vezetésével meglátogatták a központi református parókián levő Ignácz Rózsa-emlékszobát, koszorút helyeztek el a Vetró András készítette emlékplaketten, majd a központi parkban is koszorúkkal tisztelegtek az írónő mellszobránál.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!