
Az elmúlt időszak megpróbáltatásai nyomán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetősége arra kényszerült, hogy idén – amint a nagyvárosokban is szokás – a már meglévő, de még friss produkciói közül válassza ki szilveszter esti előadását. Örkény István Tóték című groteszk vígjátékára esett a választás, mivel olyan üzenetet fogalmaz meg, amivel érdemes az új esztendőt indítani.
2021. december 29., 00:172021. december 29., 00:17
Immár második éve nyomja rá bélyegét a színházak, így a Tamási Áron Színház működésére is a koronavírus-világjárvány. 2020 után a most záruló 2021-es évet is nagy mértékben befolyásolták a járványhelyzet intézkedései és a társulaton belüli fertőzések. Így történhetett meg, hogy az őszre tervezett két bemutató közül mindkettő év végére tolódott, tehát már sem idő, sem lehetőség nem volt arra, hogy kimondottan szilveszterre új produkciót készítsen a társulat. A Bocsárdi László által rendezett Tóték eddigi néhány előadása nagy közönségsikernek örvendett, és a darab által felvetett kérdések is olyan jellegűek, hogy ez a produkció tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy óév estéjén műsorára tűzze a színház.
Egy bizarr alapötlet, néhány különös figura és az abszurd határát feszegető groteszk helyzetek hosszú sora, melyek alatt az ember dől a nevetéstől, de közben érzi, hogy valójában a második világháború tragédiáját látja. Talán így lehetne egy mondatban összefoglalni a Tótékat, mely először kisregény formájában jelent meg 1966-ban, majd egy évvel később Örkény István átdolgozta drámává. Már 1970-es párizsi előadásával elnyerte a Fekete Humor Nagydíját.
Tóték egyetlen fia az orosz fronton harcol, és rábeszéli idegkimerültségben szenvedő felettesét, hogy szüleinél, Mátraszentannán pihenje ki a háború fáradalmait. Az őrnagy meg is érkezik a hegyi faluba, a Tót család pedig mindent elkövet, hogy a kedvére tegyen, abban a reményben, hogy így az őrnagy pártfogása alá veszi majd gyereküket a harctéren. Ebben az ártatlan családi történetben a mindenkori ember kiszolgáltatottságáról fest átfogó, örök érvényű képet a szerző: az elnyomás odáig fokozódik, hogy végül már a legkegyetlenebb megtorlást is indokoltnak érezhetjük.
Örkény István éles hangú kritikájában azonban mindvégig ott van az együttérzés és a szeretet is, a tévelygések mögött érződik a kisember jó szándéka. Talán ezért annyira összetett ez a mű, ezért vet fel annyi nehezen megválaszolható kérdést. Vajon meddig lehet tűrni a kiszolgáltatottságot a szeretet nevében? Mit tehet az ember, ha a legjobb szándéka is balul sül el? Vállalhatjuk-e a felelősséget ezért a feje tetejére állt világért?
A szilveszteri előadás december 31-én 18 órától kezdődik, hossza három óra. Jegyek már kaphatóak a Központi Jegyirodában és online is, a Biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren. Két árkategóriájú jegy közül választhatnak az érdeklődők: az első sorokba 50, a tizedik sortól pedig 40 lejbe kerül egy belépő. A jegyiroda hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között, pénteken 9-től 13 óráig, valamint előadások előtt egy órával van nyitva.
(TÁSZ-közlemény nyomán)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!