Szerdán rajthoz állnak a 18. Székelyföldi Körverseny kerékpárosai

Szerda este startol az idei Tour of Szeklerland prolog szakasza Sepsiszentgyörgyön. A rajtot megelőző sajtótájékoztatón Lukács László vezérigazgató számolt be az idei verseny részleteiről, a rangsorolásról és a jövőbeli tervekről.

Farkas Orsolya

2024. augusztus 07., 17:302024. augusztus 07., 17:30

Szerdán, augusztus 7-én délután 17 órakor mutatkoznak be a 18. Székelyföldi Körverseny kerékpárosai a sepsiszentgyörgyi B the Hotel parkolójában. Rögtön ezután 18 órakor kezdetét veszi a 4,5 kilométeres prológverseny, amelynek befutója Sugásfürdőn lesz.

Az első, 117 kilométeres szakaszra augusztus 8-án, csütörtökön kerül sor, a versenyzők 12:45-kor indulnak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal elől. A versenyzők vélhetően 15:40 tájékán érkeznek meg Csíkszereda központjába, 16 órától kezdődik az eredményhirdetés. A második szakasz Marosvásárhelyről indul pénteken, 11:00-kor Bolyai Farkas Elméleti Líceum elől, a 171,9 kilométeres szakasz végcélja ismét Csíkszeredában lesz. A díjátadóra 16:00-kor kerül sor.

Galéria

A rangsort jelző trikókról Lukács László számolt be. Mint mondta, piros trikó jár annak, akik az összetett versenyben legjobban teljesít. Piros-fehér zöldet kap a legjobb magyar versenyző, sötétkéket a legjobb román kerékpáros. Sárga trikót kap az, aki a legtöbb pontot szerzi meg minden szakaszon a sprintek során, zöldet a hegyi szakaszokon jól teljesítő kerékpáros, valamint feketét a 21 év alatti eredményes versenyzők.

„Nem lesz könnyű verseny, nagyon erős kerékpárosok alkotják a mezőnyt. Az amerikai Skyline és a kazahsztáni Astana Qazaqstan köztudottan elismertek, de érkeznek más országokból is kiváló konkurensek. 21 csapatunk van, összesen 126 versenyzővel” – vázolta fel az igazgató. Hozzátette: idén nagyobb népszerűségre sikerült szert tenni idén, tavaly ugyanis 16 csapat jelentkezett.

Galéria

A nézőknek tehát érdemes lesz megfigyelni a versenyzőket, a trikók fognak árulkodni a legügyesebbekről. A szakaszokat, útvonalakat térképpel együtt meg lehet tekinteni a Tour of Szeklerland oldalán, ahol a verseny kezdetével élő adásban közvetítik majd a történéseket.

„Jövőre szeretnénk az eddigieknél is nagyobb versenyt szervezni, ez azonban még a tervek szintjén áll” – bocsátotta előre Lukács László, aki szerint, ha minden sínen megy, a 19. kiadás nagy meglepetéseket fog magával hozni.

Címlapfotó: Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés